A nagy szopás

Nagyon nagyot tévedtem, amikor azt gondoltam, hogy a hazai kereskedelmi televíziók által eleddig készített valóságsóknál már egyszerűen képtelenség primitívebbet előálítani. Nos, lehetett..., ugyanis a most véget ért „A nagy fogyás” szinte minden tekintetben überelte a korábbi produkciókat. Mert bár szinte a megszólalásig ugyanazokat az elemeket láthattuk ezúttal is, mint mondjuk a Big Brother-ben, a Való Világ-ban, avagy A nagy Ő-ben (barátságok és konfliktusok, szerelmek és ármánykodások, idióta feladatok és könnyes kiszavazások, párbaj és impozáns nyeremény), számomra a Béres Alexandra és Schobert Norbert nevével fémjelzett műsorfolyam mégis visszataszítóbbra sikeredett amazoknál. És nem feltétlenül azért, mert mindig is viszolyogtam attól, hogy néhány szerencsétlen ember személyes tragédiáját adják el nekem program gyanánt (mert itt alapvetően erről volt szó, függetlenül attól, kellett-e ehhez az érintettek exhibicionizmusa is), és még csak nem is azért a rengeteg műbalhéért (gyógyszerezés, esetleges lábamputálás, stb.), amelyet a hosszú hetek során láthattunk-hallhattunk a verseny kapcsán. Sokkal inkább amiatt, mert ez az egész hülyéskedés – túl azon, hogy elszalasztott egy lehetőséget – az eddiginél is jobban bizonyította számomra, hogy a történet  messze nem az egészséges életmódról, a korszerű táplálkozásról szól, hanem az üzletről.

És, ha voltak is illúzióim akkortájt, amikor a TV2 még csak elkezdte felvezetni, beharangozni az új valóságsót..., nos, ezek az első részek után azonnal semmivé váltak. Mert annak, amit láttunk, az ég világon semmi köze sem volt például a normális életvitel propagálásához, az elhízás megelőzési lehetőségeinek bemutatásához (kíváncsi vagyok, vajon a dietetikusok hogyan vélekednek a sokszor drasztikusnak tűnő módszerekről és testsúlycsökkenésekről), s ha időnként mégis felbukkant egy-egy pozitív üzenet, azt rögvest elnyomták a hatásvadász, a kizárólag a nézettségi szempontokat figyelembe vevő megoldások. Apropó, nézettség... Ha valaminek örülök, az az (legszebb öröm a káröröm), hogy hiába építette fel gondosan a TV2 a produkció felvezető kampányát, hiába költött rá egy csomó pénzt, az emberek már a kezdet kezdetén rájöttek, mit is akarnak lenyomni a torkukon, s büntettek: amíg az első rész a 18-49 éves korosztályban 35,8 százalékos közönségarányt ért el, addig a következő már csak 26,4-et, január közepén-végén pedig már a 24 is távoli célnak tűnhetett.

És bár „A nagy fogyás” mind a nézők, mind a csatorna számára amolyan „nagy szopássá” vált, akadtak, akiknek így sem lehetett okuk panaszra. Például valamennyiünk Szandijának és Norbijának, akik a legismertebb (ha nem is feltétlenül a legszimpatikusabb, legkedveltebb) szereplői a hazai életmódbiznisznek, s akik nem csupán megerősíthették helyüket a hazai celeb-listán, de megfizethetetlen reklámhoz is jutottak mindnyájunk – játékosok és nézők – szenvedése révén. Hát, mit mondjak..., két ember öröméért ez elég nagy ár.