Jaj, istenem!

– Jaj, istenem – nyögött fel Horn Gábor annak a reggeli televíziós „vitának” a végén, amelyet Tarlós Istvánnal, a Fidesz népszavazási kampányának felelősével folytatott...volna. Mert az, amit a nézők láthattak, sok mindennek nevezhető – cirkusznak, süketek párbeszédének, agyhalottak találkozójának, és így tovább –, csak éppen kulturemberek közötti polémiának nem. Aki esetleg azt várta, hogy a liberálisok ügyvivőjétől és stúdióbeli ellenfelétől ezúttal valami érdemlegeset is megtud a tandíjjal, a kórházi napidíjjal és a vizitdíjjal kapcsolatos álláspontokról..., nos, annak csalódnia kellett. Egy valamire azonban mégis jó volt ez a mai tévés bohóckodás; arra, hogy azok, akik még tápláltak némi illúziót a hazai politikai elit iránt, egyszer s mindenkorra rájöjjenek, nincs remény: a magyar politikus (úgy, ahogy van) menthetetlen. Ami már önmagában is elég baj, pláne, hogy ezt a „keresztet” nekünk kell cipelnünk.

Ami azt illeti, Horn és Tarlós már eleve úgy mehettek be a stúdióba, mint a viccbeli nyuszika a medvéhez (tudod mit, medve, te meg b...d meg a fűnyíródat), ugyanis egy fél pillanatig sem hagyták a másikat szóhoz jutni, amelynek eredményeként kaotikus hangzavarrá vált az egész diskurzus. Ha meg véletlenül mégis kihallatszott egy és más a nekihevült kiskakasok módjára küzdők vitájából, azok olyan „lényegi” kérdések voltak, mint hogy vörös-e vagy narancssárga az SZDSZ kampányában szerelő ötágú csillag, hogy vajon nevezheti-e Horn Gábor a Fidesz elnökét „Orbán kollégának” (Tarlós szerint nem, ámbár ő „Gusztos elvtárs”-ozott egy keveset), hogy demagóg-e és „butaságot beszél-e” Tarlós, s hogy miért viselkedik illetlenül Horn. Hogy aztán még milyen baromságokat vágtak  egymás fejéhez, őszintén szólva nem tudom, mert egy ponton elkapott a röhögés, s onnantól kezdve képtelen voltam figyelni e kora reggeli kabaréra.

Abból soha nem csináltam titkot, hogy az ország számos problémáját alapvetően a kontraszelektált, tehetségtelen politikusi garnitúrának tudom be. Azoknak az embereknek, akik (tisztelet a csekély kivételnek) azért  ezen a pályán téblábolnak, mert másutt egyszerűen képtelenek lennének érvényesülni, s mert rájöttek: nincs még egy szakma, ahol ilyen minimális teljesítménnyel ennyi pénzt lehet zsebre vágni. Azoknak pedig, akik továbbra sem hisznek nekem, javaslom, nézzék meg bátran ezt a Horn–Tarlós-féle valamit. És közben egy pillanatig se feledjék, hogy itt két, „élvonalbeli politikusról” van szó. Most képzeljük el a többit.