Hírek

2008.02.09. 17:55

Párizs: Szávay döntős!

Szávay Ágnes három játszmában - 6:3; 1:6; 7:5 arányban - nyert a negyedik helyen kiemelt orosz Jelena Gyementyjeva ellen, és ezzel bejutott a döntőbe a 600 ezer dollár összdíjazású párizsi női tenisztornán.

BAMA

A hetedikként rangsorolt magyar játékos szenzációsan kezdett, kétszer hozta saját és kétszer elvette ellenfele adogatását (4:0). Ezt követően azonban megremegett a keze, kettős hibát ütött, így a világranglistán 13. rivális szépített, majd hozta a szervajátékát (4:2). Fontos gém következett, s a magyar klasszis megint jól adogatott (5:2), de így tett ellenfele is (5:3). Szávay ekkor az első játszmáért szervált, és végül 40 perc alatt jutott  szettelőnyhöz (6:3). A második játszma az orosz klasszis fölényét hozta. Gyorsan elvette Szávay adogatását - miközben ő maga eredményesen szervált -, és fokozatosan növelte előnyét, így 1:09 óra elteltével egyenlített.

A döntő szett legelején Gyementyjeva egyből brékelt, majd ezt  követően mindenki hozta a kötelezőt, de az egyre erőteljesebben  támadó Szávay visszabrékelt (3:3). 4:4-nél, a magyar szervajátékánál  viszont Gyementyjeva ismét jobban összpontosított, és a mérkőzésért  adogatott, de Szávay megint egyenlített! A világranglistán 20. magyar teniszező nagy nehezen - több bréklabdát hárítva - hozta saját adogatását, és most már ő volt jobb helyzetben: a lélektani előnyt ki is használta és 2:12 óra alatt finalista lett.

„Az első játszmában nagyon jól ment a játék, az adogatás, és sikerült elhúznom, majd előnyhöz jutottam” - mondta az MTI-nek Szávay Ágnes. „A folytatásban riválisom beleerősített, hallatlanul agresszívan teniszezett és ezzel kiegyenlített, sőt a döntő szettben 2:0-ás vezetéshez is jutott. Ezt követően nagyon kemény, izgalmas csata alakult ki, amelyet végül megnyertem. Örülök a győzelemnek és várom a finálét. Anna Csakvetadzével eddig egyszer, a tavalyi Roland Garroson játszottam és szoros meccsen kaptam ki tőle. Marion Bartolival még sohasem mérkőztem, ennek ellenére ha lehetne, az oroszt választanám, mert egy francia riválissal szemben az egész  közönség ellenem szurkolna.”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!