Reformkori felajánlás

Végre egy örömhír az ínséges időkben: még a legszegényebb országgyűlési képviselők is gyarapodtak az elmúlt év során a legújabb vagyonnyilatkozatok tanúsága szerint. Bár az ország sora rosszul megy, de azért tiszta szívből lehet örülni annak, hogy legalább eleink bevételei nőnek. Végre elértük azt, hogy a képviselők szinte mindegyike rendelkezik legalább néhány ingatlannal és szerencsére legtöbbjük megtakarítása is meghaladja tartozásainak mértékét.

Ez különösen örömteli hír annak tükrében, hogy senki előtt nem titok: valamilyen megmagyarázhatatlan okból általában családtagjaik, rokonaik évről-évre jobban gyarapodnak, mint saját maguk. De most ne vesszünk el a részletekben, hiszen a legújabb reformkor nagyjai példát mutathatnak, mint annak idején a legnagyobb magyar. Például felajánlhatnák dübörgő gazdaságunk felvirágoztatására a felhalmozott vagyonuk egy csekélyke hányadát. Ha nem is minden jószáguknak egyévi jövedelmét, de legalább az ország érdekében nélkülözhető javakat.

Bár én nem vagyok sem politikus, sem vagyonos, de azt tudom, hogy a sort valakinek el kell kezdenie. Így hát ezennel felajánlom mindazon lakhatási támogatásomat, amit vidéki lakcímemre való hivatkozással vettem fel a munkáltatómtól, holott a barátnőmnél élek. Felajánlom továbbá külföldi útjaim költségtérítésének összegét, amelyekből soha nem költöttem egy eurocentet sem, mert mindenhol etettek, itattak és altattak.

Ezen kívül lemondok minden politikai kapcsolataim révén felajánlott felügyelő bizottsági helyemen kapott pénzemről, amelyért nem tettem semmit. Nem tartok igényt továbbá az útjaimon és tárgyalásaimon kapott exkluzív ajándékokra és azokra a most már általam is irreálisan magasnak érzett összegekre, amelyeket olyan különféle fontos kormányzati és/vagy pártcélok megvalósításárára használatos tanulmányok elkészítésére kaptam, amelyek azonban valamiért sosem valósultak meg.

Most pedig várom az ország szolgálatára felesküdött, igazán vagyonos politikusok hasonló felajánlásait „a pénznek nincsen szaga" jeligére.