2008.08.06. 08:46
Az OMV-nek már nem is kell a Mol
Az osztrák OMV olaj- és gázipari vállalat szerdán megjelent közleménye szerint „a Mol további hajszolása a stratégiai ésszerűség ellen való”, és ezért a cég visszavonja ajánlattételi szándékát.
A közlemény emlékeztet, hogy tavaly szeptember 25-én az OMV kinyilvánította szándékát: bizonyos feltételek teljesülése esetén részvényenként 32 ezer forintért ajánlatot tenne a Mol részvényeseinek. Azonban az Európai Bizottság jelezte, hogy nem fogadná el az OMV javasolta kötelezettségvállalásokat, és mivel más kötelezettségvállalások elfogadhatatlanok lennének a Mol számára, ezért az OMV úgy döntött, hogy visszavonja az összefonódási javaslatot, amelyet idén január 31-én terjesztett az Európai Bizottság elé.
„A Mollal való javasolt összefonódás további erőltetése az adott körülmények között ellentétes lenne a gazdasági és stratégiai ésszerűséggel az OMV számára”, olvasható az osztrák cég közleményében. Erősen hiszünk abban, hogy a Mollal való stratégiai szövetség eredeti terve ésszerű – tette hozzá az OMV vezérigazgatója, Wolfgang Ruttenstorfer.
Mint a Mol aktív részvényese, az OMV ezentúl is módokat keres annak biztosítására, hogy a legjobb vállalatvezetési elveket alkalmazzák (a Molnál). Ezért a Mol vezetését érintő pereket az OMV továbbra is folytatja, olvasható a közleményben, amely arra is ígéretet tartalmaz, hogy az OMV jelenleg többféle lehetőséget tanulmányoz a Molban lévő 20,2 százalékos részesedése értékének maximalizálására.