2008.08.11. 14:56
Szávay máris búcsúzott
Háromórás meccsen kapott ki Szávay Ágnes a kínai Cseng Csiétől, így meglepetésre nem jutott be a legjobb 32 közé
A 11. helyen kiemelt Szávay Ágnes meglepetésre nem jutott be a legjobb 32 közé egyesben a pekingi olimpia teniszversenyének női tornáján, miután a nyitófordulóban három szettben, 2 óra 50 perc alatt kikapott a kínai Cseng Csiétől (Zheng Jie).
A világranglista 38. helyén álló hazai játékost több mint ezer néző köszöntötte az Olimpiai Központ teniszcentrumának 2-es pályáján, a rangsorban 14. Szávay mögött nem volt ekkora szurkolótábor, mindössze egy néhány fős, de annál hangosabb magyar csoport üdvözölte és biztatta eddigi egyik legnagyobb sikere helyszínén, de ott volt a lelátón Schmitt Pál MOB-elnök is.
A Vasas 19 éves játékosa éppen ebben a létesítményben nyerte meg tavaly októberben a 600 ezer dollár összdíjazású WTA-tornát, azaz szép emlékek birtokában készülődhetett ötkarikás bemutatkozására, az viszont nem volt jó előjel, hogy riválisával eddig mindössze egyszer találkozott idén, a wimbledoni nyolcaddöntőben, ahol Cseng legyőzte őt.