2008.10.02. 09:09
A BKV-t nem figyelték meg
Bűncselekmény hiányában megszüntette a BRFK az úgynevezett BKV-s kémprogramok ügyében májusban indított nyomozást – írta a csütörtöki Magyar Nemzet.
Nem volt a BKV. Zrt. számítógépein olyan program, amely a levelek jogosulatlan megváltoztatására lett volna alkalmas, illetve a cég levelezőrendszerét nem törték fel, erre utaló jelet a rendőrség nem tapasztalt – közölte a BRFK kommunikációs osztálya a lappal azután, hogy szeptember 24-én megszüntették az ügyben indított eljárást.
A közlekedési társaság még május végén tett feljelentést ismeretlen tettes ellen számítástechnikai rendszer és adatok elleni bűncselekmény vétsége elkövetésének gyanúja miatt, ugyanis Tarlós István, a Fidesz frakcióvezetője nyilvánosságra hozta azokat a hivatalos beosztással aláírt elektronikus leveleket, amelyekből kiderült: a köz szolgálatára az adófizetők pénzén alkalmazott vezető beosztású emberek a hatalom kiszolgálására politikai „munkát” is végeztek – olvasható a Magyar Nemzetben.