2008.10.09. 17:40
A kolozsvári polgármester magyar–román Eb-t szeretne
Emil Boc, Kolozsvár polgármestere bejelentette: kezdeményezni fogja, hogy a jövőben Románia Magyarországgal közösen pályázzon egy labdarúgó Európa-bajnokság rendezési jogáért.
Az erdélyi város első embere ezt a tervezett új kolozsvári stadion látványtervének bemutatásakor nyilatkozta. A politikus egyben a novemberi parlamenti választásokra készülő ország egyik legnépszerűbb pártjának, a Liberális-Demokrata Pártnak (PDL) az elnöke.
– Nem titkolom: ezzel az új arénával Kolozsvárt még inkább be akarjuk kapcsolni az európai futballéletbe. Szeretnénk, ha a jövőben akár Európa-bajnoki mérkőzésnek is otthont adna a stadion – mondta Boc. – Jó esélyt látok arra, hogy amennyiben Románia Magyarországgal közösen pályázik az Eb-rendezésre, a mérkőzéseknek Kolozsvár is otthont adjon. Ha Hollandiának és Belgiumnak sikerült, vagy Dél-Korea és Japán világbajnokságot is rendezhetett, akkor nekünk miért ne sikerülhetne?
Kolozsváron az Universitatea arénájának a helyére terveznek új, 30 ezer férőhelyes stadiont. A munkálatok a tervek szerint decemberben kezdődnek.
Ionut Lupescu, a Román Labdarúgó Szövetség (FRF) ügyvezető igazgatója szerint a kezdeményezés Emil Boc magánakciója, de a maga részéről üdvözlendőnek tartja az ötletet.
– Románia csak akkor rendezhetne egy szomszédos országgal közösen labdarúgó Európa-bajnokságot, ha rendelkezne legalább négy, ötcsillagos minősítésű futballstadionnal – mondta az MTI-nek Lupescu. – Jelenleg még csak az első épül Bukarestben, de ha más városokban is beindulnak a kolozsvárihoz hasonló projektek, illetve teljesülnek a rendezéshez szükséges egyéb feltételek, a szövetségen nem fog múlni a kandidálás.
Rendezői próbálkozásaink
A közös román–magyar pályázat gondolata nem újkeletű: 2004 januárjában Gyurcsány Ferenc sportminiszterként Bozóky Imrével, a Magyar Labdarúgó Szövetség akkori elnökével közösen tárgyalt Bukarestben a 2012-es Eb megrendezésének lehetőségéről. Akkor a felek abban állapodtak meg, hogy mindkét ország megfontolás tárgyává teszi a közös kandidálás lehetőségét. Magyarország végül Horvátországgal közösen jelentkezett, a versenyből pedig az ukrán–lengyel pályázat került ki győztesen, a magyarok és a horvátok szavazat nélkül zárták a versenyt.Magyarország először a 2004-es Eb-re pályázott közösen a szomszédos Ausztriával, akkor Portugália nyert, majd a soron következő, 2008-as torna megrendezéséért egyedül indult, ennek lebonyolítási jogát azonban Ausztria és Svájc kapta.
„Őszintén megtisztelő a polgármester úr által felvetett gondolat, de hozzánk eddig semmiféle értesítés, hivatalos megkeresés nem érkezett ez ügyben. Amennyiben sor kerül ilyesmire, akkor természetesen szívesen tárgyalunk erről a számunkra is újdonságot jelentő elképzelésről, de addig érdemben nincs mit mondani róla” – reagált a romániai hírre a magyar szövetség.
Magyarország először a 2004-es Eb-re pályázott közösen a szomszédos Ausztriával, akkor Portugália nyert, majd a soron következő, 2008-as torna megrendezéséért egyedül indult, ennek lebonyolítási jogát azonban Ausztria és Svájc kapta.
„Őszintén megtisztelő a polgármester úr által felvetett gondolat, de hozzánk eddig semmiféle értesítés, hivatalos megkeresés nem érkezett ez ügyben. Amennyiben sor kerül ilyesmire, akkor természetesen szívesen tárgyalunk erről a számunkra is újdonságot jelentő elképzelésről, de addig érdemben nincs mit mondani róla” – reagált a romániai hírre a magyar szövetség. fussball -->