Hírek

2008.12.17. 10:45

Szekeres az MSZP választási győzelmében bízik

A jövő évi költségvetés elfogadása megteremtette annak a lehetőségét, hogy a kisebbségi MSZP-kormány kitöltse a ciklust

BAMA

A jövő évi költségvetés elfogadása megteremtette annak a lehetőségét, hogy a kisebbségi MSZP-kormány kitöltse a ciklust - mondta Szekeres Imre, az MSZP elnökhelyettese az MTI-nek adott interjújában. Hozzátette: ha a szocialisták korrigálják elkövetett hibáikat, akkor a 2010-es választást akár meg is nyerhetik.

Megkönnyebbültem, hogy túl vagyunk a költségvetési szavazáson - jelentette ki Szekeres Imre. Kiemelte, hogy sikerült olyan költségvetést összeállítani a pénzügyi és hitelválság közepette, amely megkapta a parlamenti többséget.

Kifejtette: az MSZP által 2006-ban vállalt két nagy feladat közül a kormány a költségvetési egyensúly helyreállítását teljesítette. "A szükséges társadalmi reformok közül azonban csak néhányat valósítottunk meg, s több esetben nem voltunk következetesek, illetve hibáztunk. A 2009-es költségvetés elfogadásával megkaptuk a lehetőséget, hogy tovább kormányozzunk, és ezt korrigáljuk" - fogalmazott Szekeres Imre.

Szerinte az MSZP és az SZDSZ közös felelőssége, hogy a korábbi koalíció olyan reformokat kezdeményezett, amelyek között voltak átgondolatlanok, és olyanok, amelyeket nem fogadott el a társadalom. Az MSZP és az SZDSZ közös sikere viszont, hogy van költségvetés.

Arra a kérdésre, miként tudja a kormány a hibáit kijavítani, az elnökhelyettes azt mondta: "Az első lépés az, hogy számba vesszük a megoldandó problémákat, fontossági sorrendbe állítjuk őket, következetesen végig visszük a megoldásokat, ügyelve arra, hogy kellő kommunikációval megteremtsük a társadalmi támogatást".

Szekeres Imre szerint arra is szükség van, hogy bemutassák: amit az ellenzék mond, abból mi az, ami helyénvaló megoldás, és mi az, ami nem. Ha az MSZP-nek van érdemi mondanivalója, akkor azért küzdenie kell, ha pedig nincs igaza, akkor azt el kell ismernie - szögezte le.

Megjegyezte: ha eredményesen kormányoznak, akkor a mai másfél millió állampolgár támogatása mellett vissza tudják szerezni a tőlük elfordult egymillió választópolgár bizalmát is.
Arra a kérdésre, hogy a koalíció visszaállításáról szóló "piaci alkudozásra" - vagyis arra, hogy az SZDSZ kérte a miniszterelnök leváltását - ősszel miért nem került sor, azt válaszolta: a kormányfő kiválasztása mindig a nagyobbik koalíciós párt felelőssége, és ez - álláspontja szerint - elvi kérdés.

A politikus egyértelműnek nevezte, hogy Gyurcsány Ferenc lesz a miniszterelnök 2010-ig, és azt is lehetségesnek tartja, hogy a következő választáson is Gyurcsány Ferenc legyen a miniszterelnök-jelölt, de - mint mondta - a döntést 2009-2010 fordulóján kell meghozni. Hozzátette: olyan megoldást kell találni, amely az MSZP választási győzelmi esélyeit növeli.

"Azok közé tartozom, akik nem tartják eleve eldöntöttnek, hogy a Fidesz kerül kormányra 2010-ben" - jelentette ki Szekeres Imre. "Szerintem, ha a következő másfél évben korrigáljuk az SZDSZ-szel elkövetett hibáink egy részét, és képesek vagyunk újra megmutatni, hogy szakértőként intézkedünk, és képesek vagyunk a gazdasági visszaesést és annak társadalmi hatását mérsékelni, akkor nem tartom kizártnak egy számunkra kedvező választási eredmény megszületését" - fogalmazott.

Kitért arra is, hogyha nem két párt jutna be a parlamentbe, hanem annak tagja lehetne az SZDSZ és az MDF is, akkor megnőne az esélye, hogy létrejöjjön egy olyan kormánykoalíció, amelynek az MSZP mellett tagja az SZDSZ és az MDF is.

Arra a kérdésre, hogyha jelölik az MSZP elnökének, indul-e a posztért, Szekeres Imre közölte: ilyen jelölésről egyelőre nem tud. Többen jelölték viszont elnökhelyettesnek, és úgy érzi, nagy a támogatottsága,"örömmel veszek részt az MSZP megerősítésében, számomra fontos a baloldal megújítása, hitelességének visszanyerése".

A szocialista politikus fontos kérdésnek tartja azt is, hogy a jövő évi európai parlamenti választáson kik szerepelnek majd az MSZP listáján, mivel Magyarország érdekeit nagyon sok ügyben az Európai Parlamentben kell érvényesíteni. "Egyáltalán nem mindegy, kik lesznek a képviselők, és milyen szakmai felkészültséggel" - jegyezte meg.

A jelenlegi közvélemény-kutatási adatok alapján, ha csak két párt között oszlana meg a 22 mandátum, akkor Szekeres Imre szerint 8-9 helyre számíthat a szocialista párt, bár ő szeretné, ha a valódi adatok 2009. június 7-én ennél jobbak lennének.

Úgy vélte, hogy "nem megszokott kampányra" van szükség, mivel a magyar társadalom nem figyel a hagyományos kampányeszközökre, ezért inkább személyes találkozókat kívánnak kezdeményezni. Azt kell elmondani, miként tudják a magyar érdekeket képviselni az MSZP jelöltjei - hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy Gyurcsány Ferenc nem járhat-e úgy, mint Medgyessy Péter, Szekeres Imre azt válaszolta, hogy az EP-választáson való esetleges rossz szereplés nem jár ugyanolyan következményekkel, mint 2004-ben. Szerinte már csak azért sem, mert akkor az európai parlamenti választások után két évvel tartották Magyarországon az országgyűlési választásokat, most viszont csak tíz hónap lesz köztük.

Az elnökhelyettes szerint hosszú választási időszak elé nézünk, hiszen a 2009. júniusi európai parlamenti, a 2010. tavaszi országgyűlési és októberi önkormányzati választások egymásra épülnek.

Hozzátette: "három választás előtt állunk, és az MSZP-nek az önkormányzati legalább olyan fontos, mint az országgyűlési vagy az európai parlamenti választás. De hangsúlyozom, van, ami ennél jóval fontosabb, és ez a pártépítés, értem ezalatt, hogy visszaadjuk a párttagoknak, a helyi pártszervezeteknek azt az érzést, hogy egy erős, sikeres és baloldali értékek mentén politizáló párthoz tartoznak. Ha ez sikerül, és ha okosan, megfontoltan kormányzunk, akkor 2010-ben az MSZP-nek minden esélye megvan, hogy újra megnyerje a választók többségének támogatását".

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!