Bírák és illúziók

Amennyire kuriózumnak számít (hadd tegyem hozzá: hál'' istennek), hogy egy hivatalban lévő miniszterelnök nyilvánosan szólítja fel valamely újság bojkottálására az állami kézben lévő vállalatok vezetőit, legalább annyira nem tekinthető szokványosnak, hogy az igazságszolgáltatás gépezetének egyik szereplője, egy bíró, politikai tartalmú nyilatkozatot tesz, jóllehet számára mindezt nem kizárólag a jogszabályok tiltják, de a Magyar Bírói Egyesület etikai kódexe is. A bírák jogállásáról szóló 1997. évi törvény például nemcsak arról ír, hogy a hivatásos bírák „politikai tevékenységet nem folytathatnak”, hanem arról is, hogy kötelesek „tartózkodni minden olyan megnyilvánulástól, amely a bírósági eljárásba vetett bizalmat vagy a bíróság tekintélyét csorbítaná”, míg az említett kódex szerint a bíró „a nyilvánosság előtt tartózkodik politikai tartalmú megnyilatkozásoktól”. No, már most, hacsak azt nem feltételezzük, hogy a Veszprém Megyei Bíróság elnökének (!) fogalma sincsen az imént idézett dokumentumokról, akkor nem egyszerűen különös, hanem arcpirító is mindaz, amiről és ahogyan a  Magyar Hírlapnak beszél. Már önmagában az érdekes, hogy egy bírósági vezető a miniszterelnököt minősítgeti („a KISZ-ben szocializálódott, ezért úgy hiszi, az történik majd, amit elképzel és utasításba ad”), az meg aztán végképp nem semmi, amikor arról mesél, hogy Gyurcsány Ferenc kérése nyomán telefonon felhívta tíz megyei és két táblabírósági kollégáját, hogy aki közülük eddig még nem fizetett elő a Magyar Hírlapra, sürgősen tegye meg („tréfásan meg is fenyegettem őket, hogy siessenek, mert a jövő héten már két darabot kell rendelniük”).

A sztorit különben nem azért tartom nagyon veszélyesnek, mivel most az egyik bíróról – aki történetesen egy egész megye „főbírája” –, kiderült, hogy politikailag messze nem semleges (elvégre azt csak a legnaívabbak gondolhatják, hogy itt nincsenek pártszimpátiák), hanem amiatt, mert az csak még tovább rombolja az igazságszolgáltatás pártatlanságába vetett,  az utóbbi időben kétségkívül erősen megrendült hitet. Manapság, amikor egyébként is boldog és boldogtalan ilyen-olyan „pártállású” talárosokról suttog, és szent meggyőződéssel vallja, hogy egy-egy ügy végkimenetele szempontjából szó szerint perdöntő jelentőségű, hogy az „fideszes vagy szocialista bíróhoz” kerül-e, nem is annyira átgondolatlannak, mint inkább felelőtlennek és károsnak kell tartanunk az említett nyilatkozatot. Amely a hatását tekintve körülbelül olyan, mintha a Magyar Gárda feloszlatásáról majdan határozó bíróság tagjai „Húzzunk bele, barátaim!” feliratú pólóban ücsörögnének a pulpituson, esetleg ha a Zuschlag-per bírája folytonosan  Orbán Viktor- és Kövér László-idézeteket citálna az előtte álló, egykoron  sokkal szebb napokat látott szocialista ifjúnak. Azt, hogy az elnök miért is tette, amit tett (jópofaságból, vagy azért, hogy a bátorságával villogjon?), megsaccolni sem tudom, ám akárhogyan is történt, annyi bizonyos, hogy több mint megkérdőjelezhető módon viselkedett. A mentségére pedig legfeljebb az szolgálhat, hogy az illúzióinkat így sem sikerült elvennie. Azt ugyanis már megtették jóval korábban.