2009.02.20. 12:27
Elmarasztalták a csokonyavisontai fürdő vezetőjét a metángáz-robbanás miatt
Felelősnek találta a Pécsi Ítélőtábla a csokonyavisontai termálfürdő vezetőjét a 2005-ben történt, négy ember sérülését okozó metángáz-robbanásért, a büntető tanács a másodfokú döntést helybenhagyva Primon Csabát két év próbára bocsátotta pénteken hozott jogerős határozatában.
A táblabíróság Krémer László vezette tanácsa megalapozottnak találta az ügyben korábban eljárt Somogy Megyei Bíróság döntését és a 43 éves férfit foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségében mondta ki bűnösnek. A fürdővezetőt a Kaposvári Városi Bíróság még felmentette, a megyei bíróság viszont elmarasztalta, ezért került az ügye harmadfokon a Pécsi Ítélőtáblára. A két év próbára bocsátás azt jelenti, ha ezen időn belül bűncselekményt követ el, a korábbi esetben is büntetést szab ki a bíróság.
A tényállás szerint 2005. június 22-én csőtörés történt a fürdőben. Ezt jelentették a vezetőnek, aki úgy intézkedett, hogy a hibát aznap este zárás után javítsák ki. Este a fürdőüzemi gépész a szervizalagút egyetlen búvónyílásának fedlapját felemelte, hogy a szervizalagútba menjen és a termálmedence vizét leengedje, azonban a felcsapó pára miatt nem kezdte meg azonnal a munkát, a fedlapot nem helyezte vissza, a nyitott búvónyílást felügyelet nélkül hagyva távozott a medencetérből. A csőtörés folytán, illetve a csővezetékek elöregedett tolózárainál való szivárgás útján a szervizalagútba került vízből felszabadult metángáz a fedett medencetérbe jutott, ott pedig a levegővel keveredve robbanóképes elegyet alkotott.
A termálmedence szélén tartózkodó három vendég a gépész távozása után a nyitott búvónyílás mellé ment és kíváncsiságból belenézett az aknába. Ekkor az egyik sértett, annak ellenére, hogy a medencetérben tilos a dohányozás és ezt táblával is jelezték, a szájába cigarettát vett és az öngyújtóját néhányszor elkattintotta. A szikra begyújtotta a medencetérbe került gázkeveréket, amely felrobbant. A robbanás keltette légnyomás és a megrongálódó vasbetonelemek négy embernek súlyos sérüléseket okoztak, egyikük maradandó fogyatékosságot szenvedett.
A vizsgálat során kiderült, hogy a fürdő 1989-ben kiadott üzemeltetési engedélye egy nitrogénbefúvásos berendezés alkalmazását írta elő a termálvíz gáztalanítására. A szerkezetet azonban nem üzemeltették, mert minőségromlást okozott a termálvíz állagában, de más biztonsági intézkedést sem tettek a termálvíz metántartalmának csökkentése érdekében. Az ítélőtábla megállapította, hogy bár a robbanásban olyan szerencsétlen körülmények is szerepet játszottak, mint a csőtörés, a búvónyílás le nem zárása, valamint az öngyújtó elkattintása, a fürdővezető felelős a történtekért, mert tudott arról, hogy nem működik a gáztalanító berendezés, és nem tett semmit az alkalmazása érdekében. Ha a vádlott a jogszabályi előírásokat betartotta volna, a robbanás nem következett volna be.