„Példaképek”

Bár egészen eddig kizártnak tartottam, hogy a magyarországi cigányságot érintő ügyekben számomra valaki még képes legyen újdonságot mondani, most mégis ez történt, már amennyiben Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke egy sajtótájékoztatón olyasmikkel rukkolt ki, amelyek hallatán szemem és szám tátva maradt a nagy-nagy csodálkozástól. No, persze, nem arra a kijelentésére gondolok, amelyben arra szólította fel Orbán Viktort, a legnagyobb ellenzéki párt elnökét, hogy vonja vissza a cigánysággal és a bűnözéssel kapcsolatos megjegyzéseit, mivel azok tovább mélyíthetik a már amúgy is meglévő árkokat, hanem arra, hogy tudniillik ma a romák egy „összpolitikai koncepció áldozatai”, lévén a politikai pártok kivétel nélkül egyetértenek abban, hogy „a hazai cigánysággal kell elvitetni a balhét”..., ezért aztán a kialakult, igen súlyos helyzetért kilencven százalékban őket terheli a felelősség és csak tíz százalékban a cigányokat. Ne kérdezzék, mire alapozza Kolompár ezeket a merész megállapításait, ugyanis fogalmam sincsen (gyanítom, hogy neki még kevésbé), amilként az sem világos, hogy az OCÖ vezetőjeként miért hallgatott napokon át a veszprémi ámokfutással kapcsolatban, miért nem érezte a szükségét annak, hogy akár ő, akár az általa irányított országos önkormányzat elhatárolódjon a gyilkosoktól, jóllehet ezt már egy seregnyi roma szervezet megtette. De ha már erre a fontos gesztusra nem futotta, érdekelne, vajon olvasta-e legalább Horváth Aladár azon nyilatkozatát, amelyben a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke – egyebek mellett – arról beszélt, hogy „sok roma fiatal számára sajnálatos módon különféle kétes egzisztenciájú vajdák és cigányvezetők jelentik a (negatív) mintát”.

Nos, igen, a minták, a példaképek..., magam például ezt tartom az egyik leglényegesebb momentumnak abban a történetben, amelyet általában a „cigányság integrációja”-ként szoktak volt emlegetni. És hát, tényleg, ki is tagadhatná annak a jelentőségét, hogy az egymás után felnövekvő roma generációk milyen sorsokat, életutakat, boldogulási lehetőségeket látnak maguk előtt..., olyanokat-e, amelyekben a tanulás, a becsületes munka, a társadalomba való beilleszkedés mindenek fölött való érték, vagy pedig olyanokat, amelyekben a „here életmódot” és/vagy a bűnözést tekintik a boldogulás kizárólagos útjának. És ha már itt tartunk... Vajon a Kolompár Orbán által említett „tíz százalékos” felelősségben benne van az az ügy is, amelyben őt magát gyanúsítottként hallgatták ki, mivel az irányítása alatt álló kiskunmajsai roma szervezet egészen egyszerűen nem tud elszámolni a munkahelyteremtésre kapott több mint tízmillió forinttal? Esetleg hogy mintának kell-e tekinteni az ifjabb Kolompárt, aki ellen jelenleg rendőrségi eljárás folyik kábítószerrel való visszaélés bűntettének gyanúja miatt, és aki minden lacafacázás nélkül beismerte, hogy drogozott? Aztán jó lenne tudni például azt is, hogy a Horváth Aladár által „kétes egzisztenciák”-nak nevezett vajdák abból a szempontból lehetnek-e példaképek, hogy miként kell a közösségből tisztességes úton kiemelkedni, vagy épp ellenkezőleg, azt lehet tőlük a leginkább ellesni, hogy egy bűnözői csoportot hogyan kell megszervezni és már-már maffiaszerűen működtetni. És válaszra várnak az olyan, még az előzőeknél is sokkal kínosabb kérdések, mint hogy mit is keresett Kállai Csaba országos fővajda azon a tavaly július végi siófoki  demonstratív felvonuláson, amelyről immáron Bencze József országos rendőrfőkapitány is azt mondja, hogy annak célja a vendéglátóegységek „védelmének” az átvétele volt. És bár a felsorolást még folytatahatnám, nem teszem, hiszen úgyis mindenki érti, miről is van szó. Amitől persze, a helyzet még nem lesz rózsásabb.