2009.05.20. 10:05
Lendvai rasszista szocialista képviselőt nem ismer
Nem kell aggódni amiatt, hogy az adótörvények fő céljaiban vita lenne az MSZP és az SZDSZ között, hiszen a kormány koncepciója megfelel a liberálisok elképzeléseinek - erről Lendvai Ildikó, az MSZP elnöke a Magyar Televízió Nap-kelte című műsorában beszélt.
A politikus azzal kapcsolatban, hogy a változások hogyan érinti az embereket, azt mondta: "a munkavállalók 90 százaléka fog abba a csoportba tartozni, akinek csökken a személyi jövedelemadója, a lakosság 5-10 százaléka pedig abba, amelyiknek lesz egy új adóterhe, a vagyonadó". - tudosít a szoljon.hu. a távirati iroda alapján.
Mint mondta, 160-220 ezer forint közötti havi fizetés esetén 10-20 ezer forint közötti összeggel több marad a munkavállaló borítékában, s ez után a fizetés után 10 ezer forintnál kevesebb járulékot fizet a munkaadó. A politikus azzal kapcsolatban, hogy a változások hogyan érinti az embereket, azt mondta: "a munkavállalók 90 százaléka fog abba a csoportba tartozni, akinek csökken a személyi jövedelemadója, a lakosság 5-10 százaléka pedig abba, amelyiknek lesz egy új adóterhe, a vagyonadó". Mint mondta, 160-220 ezer forint közötti havi fizetés esetén 10-20 ezer forint közötti összeggel több marad a munkavállaló borítékában, s ez után a fizetés után 10 ezer forintnál kevesebb járulékot fizet a munkaadó.
Donáth László szocialista képviselő interjújával kapcsolatban, mely szerint az MSZP-ben is vannak rasszista hangok, a pártelnök azt mondta: "rasszista szocialista képviselőt nem ismer, és nem is akarná ismerni, nem is akarná, hogy szocialista képviselő legyen".
Lendvai Ildikó véleménye a rasszizmusról és a választásokról itt olvasható