Hírek

2009.08.18. 05:16

Az 1-es számú összeesküvés

A világ történéseit a „zsidók vs nem zsidók” relációból levezetni azért is hasznos, mert így nem kell bonyolult társadalmi-gazdasági folyamatokat elemezni, annál is bonyolultabb összefüggéseket megérteni..., bőven elég, ha felháborodottan, esetleg gúnyosan, netán cinkos szemhunyorítással kísért sejtetéssel (ki-ki ízlése és vérmérséklete szerint) megállapítjuk: „hát, persze, megint a zsidók”.

Stanga István

„Azt szokták mondani: akire a közéletben legalább egyszer nem mondják, hogy zsidó vagy homoszexuális, az még nem ért el semmit. Valamit ezek szerint már letettem az asztalra” – olvasható abban az interjúban, melyet a barikád.hu készített Vona Gáborral, és amelyben a Jobbik első embere egyebek mellett tisztázni igyekszik a személyével kapcsolatos ilyen-olyan pletykákat, szóbeszédeket. Így megtudhatjuk példának okáért, hogy Vona annak idején Zázrivecz Gábor néven látta meg a napvilágot, hogy soha az életben nem vásárolt Solymáron telket, no, meg, hogy nemcsak Marosán Györgyhöz nincs a világon semmi köze, de még csak nem is szefárd zsidó (római katolikus paraszt családból származik), ahogyan azt Csurka István állította róla. No, már most, hogy mennyi is az igazság Vonának abban a félig komoly, félig pedig nyilvánvalóan ironikus kijelentésében, miszerint az ismert és/vagy sikeres embereket Magyarországon okkal és ok nélkül, szinte már reflexszerűen lezsidózzák, nem tudom – ám, ha ez tényleg így van, én is megnyugodhatok, hogy a blogommal jó úton járok... (na, jó, ez csak vicc volt) –, annyit mindenesetre magam is tapasztalok, hogy sokak  számára a világ összes létező baja a zsidó/nem zsidó relációból vezethető le; mindez valósznűleg azért hasznos, mert így nem igazán kell bonyolult társadalmi-gazdasági folyamatokat elemezni, még annál is bonyolultabb összefüggéseket megérteni..., bőségesen elég, ha felháborodottan, netán gúnyosan, esetleg cinkos szemhunyorítással kísért sejtetéssel (mindenki ízlése és vérmérséklete szerint) megállapítjuk, hogy „hát, persze, megint a zsidók”.

Arról, hogy technikailag hogy is kell elképzelnünk ezt az egész földgolyót behálózó – no, és persze, mindenkit a markában tartó – összeesküvést, a leghalványabb sejtelmem sincsen (gondolom, nem úgy, hogy New York vagy Tel-Aviv valamely épületének eldugott és félhomályos irodájában folyamatosan ülésezik három-négy sábeszdeklis, kaftános orthodox, akik döntenek a kérdésekől), az azonban tény, hogy ennek révén nagyszerűen és közérthetően megmagyarázhatók a történések. Mert kik is a felelősek az egész világot megrázó pénzügyi-gazdasági válságért? Jó, jó, a bankok. No, de vajon kik ülnek azokban a bankokban...? Hát, persze, hogy zsidók. Ugye, milyen egyszerű? És értelemszerűen ők alakítják a magas (esetleg éppen alacsony) kőolajárakat, aztán az ő érdekeiknek megfelelően törnek ki a háborúk Ázsiától kezdve Fekete-Afrikáig, amiként ők tehetnek a hazai egészségügy katasztrofális állapotáról, a jobb-rosszabb terméshozamokról, az aszályról és a felhőszakadásról, és ők teszik – pontosabban: tennék – rá a kezüket a magyar termőföldre..., természetesen csak azt követően, hogy a legeslegutolsó rozsdás szögig sikerült megvásárolniuk Manhattant, Lengyelországot és Magyarországot (copyright Simon Peresz). Egyébként, amikor valamely társaságban engem is megpróbálnak elszórakoztatni az efféle teóriákkal (amelyeket az esetek többségében szokás alátámasztani olyan „hiteles” és „megbízható” dokumentumokkal, mint amilyen például a Cion bölcseinek jegyzőkönyvei), még csak véletlenül se állok le vitatkozni, hiszen a „szent meggyőződést” megváltoztatni..., hát, eléggé reménytelen vállalkozásnak tűnik. Hogy mennyire, azt minden bizonnyal Vona Gábor is megtapasztalja majd. Például, amikor hozzá is eljutnak az első kétkedő hangok, hogy „na, jó, jó, de azért Csurka nyilván nem véletlenül mondta...”

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!