Hírek

2009.08.18. 17:45

Cunami zúdult a gépteremre

Az eddigi adatok szerint 12 halottja és legalább 64 eltűntje van a szibériai Szajan-Susenszki Vízerőműben hétfőn bekövetkezett balesetnek.

VG Online - BBC - MTI Eco

„Az eltűnteket már aligha találják meg életben” –  jelentette be keddeb Vaszilij Zubakin. A dél-szibériai Szajan-Susenszki Vízerőmű tulajdonosának, a RuszGidro Rt. elnöke közölte, hogy az eltűnteket mindezek ellenére továbbra is keresik, a búvárok folyamatosan dolgoznak. Közel ezer fő, 25 mentőcsapat dolgozik a mentésen, sorra érkeznek az egész Oroszországból a különleges felszerelések, hogy tisztázzák a baleset okait, és elkezdjék a helyreállítást.

Eddig két – más források szerint egy – túlélőre akadtak a katasztrófa után egy föld alatti helységben. A dolgozók családjait végig járva próbálják kideríteni, hogy kik tűnhettek el. Két eltűntnek vélt emberre így bukkantak rá, szerencséjük az volt, hogy lekésték a műszakkezdést.
Az elöntött, ezer négyzetméteres gépteremből leggyorsabban is csak három alatt tudják eltávolítani a vizet.

A rendkívüli helyzetek orosz minisztere, Szergej Sojgu azt közölte, hogy 12 személy vesztette életét, legalább 64-e eltűntek, és 14-en megsérültek a balesetben.

A Hakaszföldön lévő hatalmas gát lábánál lévő gépterembe valóságos cunami zúdult. A felduzzasztott Jenyiszej tározójából vastag csövekben folyik a víz a turbinákra. Egyes szakértők szerint a kifolyó víz változtatta meg az irányát, eddig még ismeretlen okból, ami átszakította a gépterem mennyeztét és falát. A Komszomolszkaja Pravda azt írta, hogy egy korábbi javításnál megsérthették a vizet terelő építmények valamelyikét, s ez okozta a hirtelen támadt hatalmas hullámot. Más vélemények szerint hanyagság, és hozzá nem értés okozhatta a katasztrófát. Az orosz ügyészség szerint egy transzformátor felrobbanása üthetett lyukat a gépterem falán, ahol mintegy 60-an tartózkodhattak.

Harminc évesek voltak a turbinák

A Kommerszant című lap arra emlékeztetett, hogy Pavel Hlopenkov a szajan-susenszki beruházás bírálója már több, mint tíz éve veszélyesnek minősítette a szovjet energetikai ipar jelképének tekintett erőművet. A Gidrosztal kutatóintézet akkori vezetője szerint az erőmű hosszas építése alatt veszélyeket hordozó változtatásokat eszközöltek a terveken.

Sojgu szerint három ment tönkre az erőmű hat blokkjából a katasztrófában, helyreállításuk évekig eltarthat. Egyes turbinák már harminc évesek voltak.

A gát nem sérült meg, így a környező települések a hatóságok szerint nincsenek veszélyben, de a folyó szintje 70 centiméterrel megemelkedett. A Jenyiszejbe egy mintegy máskilométernyi olajfolt ömlött. A világ legnagyobb alumínium termelője, az orosz RUSAL legalább 500 ezer tonnás kiesésre számít a baleset miatt, mivel csak ideiglenesen van tartalék áramuk.

Az erőmű leállása miatt ugyan órákra teljesen áram nélkül maradt több jelentős alumíniumgyár a környéken - a termelt áram 75 százalékát Oleg Gyeripaszka Rusal alumíniumgyára használja fel -, ezek azonban később, még hétfőn újra áramhoz jutottak más erőművektől. A környéken áramkorlátozásokat kellett bevezetni, de számos más erőművet csúcsra járatnak, s ezek a közlések szerint sietnek biztosítani a kieső árammennyiséget.

A cikk teljes terjedelemben itt olvasható!

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!