„Önvédelmi” útonállás?

„Attól még, hogy üldözési mániád van, nem kizárt, hogy tényleg üldöznek” – szól az a közismert mondás, amivel igen találóan lehetne jellemezi azt a feszült lelkiállapotot, amelyet az oly sokáig felderítetlen gyilkosságsorozat váltott ki a hazai cigány kisebbség tagjaiból. Csodálkozni persze, nem igazán csodálkozom a dolgon, elvégre én sem lennék túl nyugodt, ha egy halálbrigád futószalagon likvidálná az újságírókat, mindazonáltal azokat a „partizánakciókat”, amelyeket a romák mostanában hajtottak végre úgymond a saját védelmük érdekében, nem egyszerűen felelőtlennek, de elmondhatatlanul kockázatosnak is tartom. Néhány nappal ezelőtt ugye, a történet még csupán arról szólt, hogy Gávavancsellőn az egyik éjszaka „járőröző” cigányok tartóztattak fel egy általuk gyanúsnak vélt, sötét színű terepjárót, amelynek két – vadász – utasát csak azután engedték tovább, hogy az egyiküket megismerték..., ám ezt az esetet követően jószerivel sorozatban játszódtak le hasonló jelenetek az ország más településein is, így teszem azt Nyírmihálydiban, ahol is vadászatról hazafelé tartó, sörétes puskákkal felszerelt, szolgálaton kívüli rendőröket vegzált és fenyegetett meg életveszélyesen egy csapat „szolgálatban lévő” roma, vagy az elmúlt vasárnap Nyírlugoson, ahol egy baltákkal, kapákkal és gereblyékkel felfegyverkezett csoport állított le és kutatott át egy sötétzöld terepjárót, amely egy lakodalom vendégeit szállította. És bár – hála istennek – egyik alkalommal sem történt semmi jóvátehetetlen, mindez alighanem csak a vak véletlenen múlott..., az átgondolatlan, hebehurgya cselekedetek ugyanis előbb-utóbb egészen biztosan tragédiába torkollottak volna.

És ez nem valamiféle vészmadárkodás a részemről, hanem egy nagyon is reális lehetőség felvetése..., mert mondjon bárki bármit, abban a roppant feszült helyzetben, amely a hazánkbéli cigányság körében a hat halálos áldozatot követelő merényletsorozat következtében eluralkodott, bőven elég lett volna egy rossz szó, egy ellenségesnek ítélt tekintet, esetleg egy félreérthető mozdulat, és máris olyan indulatok szabadulhattak volna el, amelyek valóban polgárháborús helyzetet teremtenek. És ez még akkor is így van, ha az érintetteknek azt a jogát, hogy megvédjék saját magukat és a családjukat az esetleges támadásoktól, senki nem vitatja és persze, nem is vitathatja. Mindez azonban semmi esetre sem csaphat különféle  önkényeskedésekbe, a jogszabályok figyelmen kívül hagyásába. Márpedig azok a cselekmények, amelyeket cigány csoportok „önvédelem” címén elkövettek, a legteljesebb mértékben törvénytelenek voltak; gépkocsikat megállítani és átkutatni, állampolgárokat igazoltatni, egyszóval olyasféle látszatot kelteni, mintha valamiféle hatósági intézkedésről lenne szó (hogy az ilyen fellépések agresszív és fenyegető jellegéről, a különböző ütő-, vágó- és szúróeszközök sokaságának a „csatasorba” állításáról már ne is beszéljünk), akkor is jogellenes, ha azt úgymond (bűn)megelőzési céllal követik is el. Ezek a történetek azonban mégsem elsősorban a jogszerűtlenségük okán érdekesek (noha az említett ügyekben szereplő romák ellen – természetesen – eljárások indultak), mint inkább amiatt a veszély miatt, amelyre fentebb már utaltam, s amely nagyjából ahhoz volt hasonlatos, mintha valakik tábortüzet raktak volna egy lőszerraktárban. És bár a „robbanást” ezúttal sikerült elkerülnünk, nagy kérdés, hogy legközelebb is ilyen szerencsénk lesz-e.