Hírek

2009.08.26. 07:30

Több az egynapos beutazó

Többet költöttek hazánkban a külföldiek az első hat hónapban, mint egy éve – A hotelek szenvednek

VG-összefoglaló

Több külföldi jött hazánkba ez év első felében, és többet is költöttek itt, mint a tavalyi azonos időszakban – áll a KSH által tegnap közzétett gyorsjelentésében. E szerint az idei első hat hónapban 17,9 millió külföldi látogatott Magyarországra, és összesen 544 milliárd forintot költöttek el itt. Ez 5,5, illetve 21 százalékkal több az előző év azonos időszakában mértnél.

A számok kedvezőnek tűnnek, a kép azonban ennél jóval árnyaltabb. Az érkezők zömét ugyanis a vásárlásra érkező egynapos utazók tették ki, és szintén nagy az átutazók száma – összességében arányuk elérte a 78 százalékot. Ráadásul a turisztikai céllal utazók 40 százaléka is csupán 24 óránál kevesebbet töltött hazánkban.

A forgalmat még a nagy nyári rendezvények sem tudták megdobni. Az idei Forma–1-es futam idején például rendkívül alacsony volt az érdeklődés, sok szállodában az ilyenkor megszokott magasabb ár helyett kedvezményekkel kellett csábítani a vendégeket. Az amúgy is kevesebb vendég nagyobb része az alacsonyabb kategóriájú szálláshelyek felé fordult az idén.

A szállodaszövetség vezetője szerint nem a hotelekben és a kereskedelmi szálláshelyeken költötték el a statisztikában szereplő többletet a külföldi vendégek, főként a fővárosi hotelek érzik a visszaesést.

„Nem a hotelekben és a kereskedelmi szálláshelyeken költötték el a statisztikában szereplő többletet a külföldi vendégek” – erősítette meg Kopócsy Andrea, a Magyar Szállodaszövetség elnöke. Elmondása szerint ezt jól mutatja, hogy az idei első fél évben átlagosan mintegy 11 százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyek árbevétele, amely az alacsonyabb vendégéjszakaszám mellett annak is köszönhető, hogy a hotelek komoly akciókra, engedményekre kényszerülnek, hogy növeljék a foglaltságukat.

Mint mondta: főképpen a zömmel külföldi vendégekre szakosodott fővárosi szállodák szenvedtek az első hat hónapban, esetükben átlagosan 16 százalékos volt a visszaesés a tavalyi azonos időszakhoz képest.

A cikk teljes terjedelmében csak előfizetőink számára elérhető. A cikket - az összes mai cikkel együtt - egy emelt díjú SMS elküldésével olvashatja el.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!