Hírek

2010.04.15. 11:46

Palócz Éva: néhány tízezer ember elbocsátása várható a közigazgatásból

A jelenlegi folyamatok mellett legfeljebb 4-4,5 százalékos hiánnyal kellene számolni az év végére – mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki Zrt. vezérigazgatója a Duna Televízió Közbeszéd című műsorában. A szakértő szerint a közigazgatás Fidesz-kormány által tervezett átalakítása pár tízezres létszámleépítéssel jár majd, de a gazdaság addigra képes lesz felszívni ezt a munkaerőt.

Duna Televízió

A mostani folyamatok mellett nem változik jelentősen a kormány által a GDP 3,8 százalékában meghatározott államháztartási hiány az év végére, legfeljebb 4-4,5 százalékot ér el – mondta  Duna Televízió Közbeszéd című műsorában Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója. A szakember még azt sem tartotta valószínűnek, hogy hat százalék körülire felszökjön a hiánycél.


 
Palócz Éva emlékeztetett: az államháztartás pénzügyi egyensúlya az őszi-téli hónapokban
 
„Valószínű, hogyha az IMF és az Euróapi Unió is rábólint a némileg magasabb hiánycélra, azt a befektetők is elfogadják majd” – mondta Palócz Éva, hozzátéve: a többi országnak is olyan óriási a deficitje, hogy Magyarország esetében is elképzelhető és indokolható is az enyhe lazítás. A piaci hírek most öt százalék körüli lehetséges idei hiánycélról szólnak.

A Kopint-Tárki vezérigazgatója úgy látja: a képviselők számának csökkentése lehet az első lépés az önkormányzatok tervezett reformjában, ez léphető meg reálisan idén az új kormányzat részéről.

A közigazgatás átalakításának következményeiről Palócz Éva úgy vélekedik, hogy néhány tízmilliárd forintos megtakarítást jelent, ami bár nem túl sok, de azért nem szabad lebecsülni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!