Kormány vs vörös csillag

Jóllehet a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának idén márciusban jogerőre emelkedett ítélete kimondja, hogy hazánk megsértette Fratanolo Jánosnak, a Magyarországi Munkáspárt 2006 egykori elnökének a szabad véleménynyilváníáshoz való jogát, amikor egy ötágú vörös csillag viselése miatt a hatóságok a politikust megrovásban részesítették, most úgy tűnik, a magyar államnak esze ágában sincs végrehajtani a döntést, vagyis nem hajlandó kártérítést fizetni a pécsi illetőségű politikusnak. Mindez abból a jelentésből, illetve határozati javaslatból derül ki, melyet Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter nyújtott be az országgyűlésnek, és amely döntően a büntet törvénykönyv hatályos szövegére utal, miszerint aki horogkeresztet, SS-jelvényt, nyilaskeresztet, sarlót-kalapácsot, ötágú vörös csillagot avagy ezeket ábrázoló jelképeket terjeszt, nagy nyilvánosság előtt használ vagy közszemlére tesz, vétséget követ el, és pénzbüntetéssel sújtandó. És bár Navracsics szerint a magyar szabályozás nem számít kuriózumnak Európában, hiszen több államban is szankcionálják a diktatúrák jelképeinek használatát (a politikus példaként Litvániát említette), annyi bizonyos, hogy amennyiben az állam június 8-ig nem fizeti meg a 4000 euró kártérítést és a 2400 euró perköltséget, akkor nem csupán a kamat kezd el „ketyegni”, de az Európa Tanács parlamenti közgyűlése, valamint miniszteri bizottsága a jogerős döntés végrehajtását diplomáciai eszközökkel is kikényszerítheti. Az ötágú vörös csillag viselése – összegzi Navracsics az Orbán-kabinet álláspontját – azonosulást jelent a kommunista diktatúrát jellemző önkényuralmi eszmékkel, nem különben azok propagálásával, így a kormány továbbra sem ért egyet a strasbourgi ítélettel, és fenntartja korábbi az álláspontját.

No, már most, ha Navracsicsék azon megállapításával, miszerint aki ötágú vörös csillagot (vagy más tiltott jelképet) visel, szükségképpen a diktatúra ideológiáját, eszméit is a magénak érzi, nem is feltétlenül kell egyetérteni, azzal a véleménnyel, hogy az amúgy is a fél világgal harcoló „forradalmi” Orbán-kormánynak egy ilyen jelentéktelen – igaz, szimbolikus – ügy miatt fölösleges Európával konfrontálódni, aligha lehet vitába szállni. Fölösleges már csak amiatt is, mert noha az országnak elképesztően nagy erköcsi és anyagi károkat okozó (más megfogalmazásban: százmilliárdokba kerülő) „kuruckodást” a magyar választópolgárok nem kis része jól érzékelhetően igen sokra becsüli, a strasbourgi bíróság ítéletének a negligálását – amely magatartás akár precedenst is teremthetne – Európa egész biztosan nem fogja eltűrni. Ám ezektől eltekintve is megfogalmazódik bennem a kérdés: ha a zömmel jogot végzett politikusokból álló Fidesz-kabinet – Navracsics  igazságügyi miniszterrel az élen – ennyire nem óhajt egy immár jogerőre emelkedett bírósági döntésnek eleget tenni (jóllehet minderre nemzetközi egyezmény kötelez bennünket), vajon milyen alapon lehet Magyarország polgáraitól törvénytisztelő, jogkövető magatartást elvárni. Amiként arra is módfelett kíváncsi lennék, hogy a jelek szerint most már az Emberi Jogok Európai Bírósága ellen is „szabadságharcot” vívó Orbánék meddig akarják még ezt a szánalmas és kártékony bohóckodást folytatni. Remélem, nem addig, amíg az ország maradék tekintélyét is sikerül lenullázni.