2016.12.22. 09:07
Muszlim nő lehet Románia kormányfője
Sevil Shhaideh 52 éves közgazdászt, volt fejlesztési minisztert javasolta a kormányfői posztra a választásokon győztes szocdem párt (PSD). Ha Klaus Iohannis államfő elfogadja a javaslatot, Sevil Shhaideh lesz Románia első női miniszterelnöke.
Liviu Dragnea, a PSD elnöke kifejtette: a választásokon szerzett több mint 45 százalékos támogatás nyomán „legitim” módon magának kérhette volna a posztot. De tekintettel arra, hogy ebben egy törvény és az államfő ellenkezése megakadályozza, olyan személyt jelölt, akiért pártelnökként felelősséget tud vállalni.
Dragnea alkotmányellenesnek tartja azt a törvényt, amely - priusza lévén – „egyelőre” megfosztja őt attól a lehetőségtől, hogy magának igényelje a miniszterelnöki posztot. Ezzel is jelezte, hogy ideiglenes megoldásnak tekinti bizalmi embere jelölését kormányfőnek. Az államfő még ma is folytatja az egyeztetéseket a pártok vezetőivel, és várhatóan csak azt követően jelenti be, kit bíz meg kormányalakítással.
Az RMDSZ parlamenti együttműködésről szóló megállapodást kötött a kormányzásra készülő szociálliberális koalíció pártjaival. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke azt hangsúlyozta, ez a politikai stabilitás szempontjából is rendkívül fontos.