Ön is internetfüggő lesz?

Baráti társaságokban, családi összejöveteleken nagyon sok helyen már nem a jó beszélgetéseké a fő szerep. Alig van olyan helyzet, hogy valaki ne venné elő a telefonját és ne helyezné magát a virtuális dimenzióba. Egyre gyakrabban látni olyan helyzeteket is, hogy két barátnő ül egy padon és ki-ki a saját telefonját maszírozza a beszélgetés helyett. Az ünnepek meghitt pillanatait sem kíméli a virtuális világ, sokaknál a karácsonyi ünnepi vacsora is úgy telik, hogy a család egyik-másik tagja a kanalazás mellett a másik kezükkel a telefon képernyőjét görgetik.

Az internetfüggőség nem feltétlenül csak a fiatalok gondja, hanem bárkié, aki el tud merülni a virtuális világban. „A valós életem olyan, amilyen, és a hálón folytatott életem is olyan, amilyen. Nincs is gond addig, míg ezt a két dolgot képes vagyok egymástól elválasztani. Akkor van baj, amikor elmerülök a hálóban és megszűnik a való életem” – mondta lapunknak Zacher Gábor, a Honvédkórház sürgősségi osztályának főorvosa. Így folytatta: példaként vegyünk egy kislányt, aki a Facebook-on azt játssza, hogy ő felnőtt nő. Ennek megfelelően próbál kommunikálni, tehát oly módon, ahogyan az ő korából nem adódna. Csapda­helyzetről van szó, hiszen a kislány egy idő után el is hiszi magáról, hogy nem 13, hanem 23 éves. Oda jut, hogy 13 évesen azt gondolja, hogy ő tényleg felnőtt, ő tényleg tudja azt, amit egy felnőtt nő már ismer – mindezek pedig súlyos személyiségzavarhoz vezethetnek.

Arról, hogy Magyarországon vajon hány embert érinthet a netfüggőség, még nem rendelkezünk adatokkal, de ezt nem szívesen vallja be senki magáról. Így nálunk még nem alakult ki protokoll a kezelésére – folytatta az addiktológus. A lehetséges terápiáról azt mondta: az internetfüggő betegnek nem tanácsolhatja azt, hogy felejtse el az online világot. Alkoholista esetében a legfontosabb, hogy ne igyon, a számítógépező esetében azonban nehezen elképzelhető a teljes absztinencia. Hát még egy olyan keret kialakítása, amelyet a függő is elfogad. Mert a 3D-s valóságban ő a legszebb, a legokosabb, a legerősebb, és mindez a jóllétérzését erősíti. A virtuális világban 250-nel száguldhat egy szuper­járgányban, belecsapódik a falba, aztán újrakezdi az egészet. A valóságban azonban belehalna. Ezek után az internetfüggővel hogyan lehetne megállapodni abban, hogy mostantól ne játsszon hajnali 2-ig, hanem egy óra játék után hagyja abba? – vázolta a helyzetből adódó nehézségeket a szakember.

– A 25 év alattiak előbb nyúltak telefonhoz, mint ahogy járni tudtak volna, ezért valójában nem lehet csodálkozni azon, hogy a virtualitás mindent átvesz. A közlési kényszer és a megosztás világa az övéké, amelyben mindenki posztol, csetel, mindenki közli, hogy éppen hol van, mit csinál, és mindezt fényképekkel bizonyítja. Tévedés, hogy csak őket szippanthatja be az internet, hiszen mi, idősebbek is bele tudunk ragadni egy számítógépbe, pókerezésbe, meccsnézésbe. – Nem is nehéz – folytatta Zacher Gábor, – ismerjük a dolgok menetét: játszom egyet, aztán még egyet, nyerek, a villogó képernyőn hatalmas betűk jelennek meg: „Gratulálunk az eredményhez!” Még játszom egyet-kettőt, és máris másfél órája ülök a gép előtt vagy a telefonnal a kezemben, miközben aludhatnék, mert másnap hajnalban kelek.
A virtuális világ hatalmának egyik következménye az is, hogy a beszippantottak elfelejtenek olvasni. Nem csoda, hiszen sokkal érdekfeszítőbb fényben pompázó, színes látványvilágú képanyagokat nézni, mint könyvet olvasni. Az internetfüggő csak a billentyűzettel képes kommunikálni, emberi kapcsolatai megszűnnek, élete a virtuális világ lesz, amely megszűnik, amint kikapcsolja a gépet. A könyv azonban ott marad, és olvasáskor a saját 3D-mben jelennek meg a dolgok.

A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány szakmai vezetője, Csekeő Borbála szerint a tizenévesek életének egyre nagyobb szelete zajlik az online térben. Az elmúlt évtizedben az internet jelentősen megváltoztatta mindazt, amit ismerkedésről, önkifejezésről, kapcsolatokról és intimitásról gondolunk.

Magány és düh internet nélkül

Az Intersperience közvélemény-kutató cég ezernél több embert kérdezett a nethez való viszonyáról, és megkérte őket, hogy 24 órán keresztül ne vegyék elő az internet használatára alkalmas eszközeiket. Az eredményt már sejthetjük, kimondva azonban mégis mellbevágó: a kutatásban részt vevők 53 százalékát dühítette, hogy nem tud felmenni a netre, 40 százalékuk pedig magányosnak érezte magát emiatt. Sokan közülük az internetmegvonást a nikotinhiányhoz hasonlították.

Ugyanilyen módszerrel tesztelték az emberek magatartását a technológiai eszközökhöz a Marylandi Egyetem kutatói is. Ők több száz diákot kértek meg arra, hogy 24 órán keresztül ne használjanak tévét, rádiót, számítógépet, tabletet, okostelefont. Csupán vezetékes telefon és könyvek hozzáférhetőségét hagyták meg nekik. A kísérlet végén kiderült, hogy a diá­kok nyugtalannak és a világtól elszigeteltnek érezték magukat, sőt ezek mellett olyan pszichológiai és fizikai tünetektől is szenvedtek, mint azok, akik éppen a dohányzásról vagy az alkoholról próbálnak leszokni.

Janszky József kutató neurológus és a munkatársai a Nemzeti Agykutatási Programban végzett munkájuk alkalmával agyi képalkotó módszerekkel mutatták ki, hogy az internetfüggőség az emberi agyban ugyanazokat a mechanizmusokat indítja be, mint a klasszikus addikciók, azaz a drog vagy az alkohol szenvedélye, és mindegyik hatására hasonló szerkezeti elváltozások zajlanak le. Ez nem azt jelenti, hogy e függőségek ugyanolyan veszélyesek, sokkal inkább azt, hogy rokonai egymásnak.

A neurológus a közelmúltban a Magyar Tudományos Akadémián azt mondta: az internet alapvetően megváltoztatja a szokásainkat, szokásainkon keresztül pedig az agyunk működését. Erősíti például agyunk azon képességét, hogy egyszerre több dologra figyeljen, viszont elsorvasztja a tartós memóriát meg a térbeli tájékozódás képességét. Az okok érthetőnek tűnnek: az információk könnyen elérhetők, a GPS-re épülő alkalmazások segítségével pedig tájékozódási képesség nélkül is bárhová odatalálhatunk. A kutató szerint elvonó programmal, pszichológiai módszerekkel le lehet szokni az internetről, ilyen kezdeményezések elszigetelten már Magyarországon is léteznek. Janszky József hangsúlyozta, azt szeretnék, ha hosszú távon lenne következménye a kutatásaiknak, pontosabban, ha a függők a korábbinál kevesebbet interneteznének, és ha nem használnának olyan programokat, amelyektől függőkké válnak.

Szavak és billentyűk

A nappaliban ülünk, már lecsengett a találkozás boldogsága, a puszi, puszi, a „de jó, hogy jöttél”, a „de jó, hogy újra itt lehetek”. A kutyák kiörvendezték magukat, de visszafogottabbak, mint máskor. Érzik, hogy Eszter sem fordít akkora figyelmet rájuk, mint tavaly ilyenkor. Azóta nem találkoztunk. Már 16 éves. Festett köröm, köldökig érő póló, vékony kabátka – úgy, ahogy a mínusz 10 fokban a tinik közt éppen regnáló divat diktálja. Ül a kanapén kihúzott derékkal, nagyjából felém fordulva, kezében a mobilja, eggyel újabb eresztés, mint legutóbbi. Nem maradhat le a többiektől.

Beszélgetünk, beszélgetnénk, de csak a teste van itt, a lelke valahol a képernyő és a műhold között cikázik. Akadozik a beszélgetés, újra és újra próbálkozom, a billentyűk mindannyiszor belepittyennek, külön életet élnek egy másik síkban. – Igen, mindjárt, mindjárt – mondja, aztán újabb pittyegések záporoznak, csak a szavaknak nem jut hely köztük. Legelőször egy poszt arról, hogy nálunk van, fotó a deres almafáról, aztán szelfi valamelyik kutyával, de csak annyira érinti meg, amennyire a dögös fotóhoz szükséges.

Szavakkal, mondatokkal próbálkozom. – Azonnal...  – mondja csitítóan, akkor már hiába, felállok, mérgesen otthagyom, pötyögtessen kedvére. Teszek-veszek a konyhapultnál, aztán egy kérdés, majd még egy a szülei válásáról, hogy is volt az –  hangja elvékonyodik, odaülök mellé.

Beszélgetünk, mint régen, amikor még kislány volt. Arról mesél, hogy mennyire magára hagyottnak és feleslegesnek érezte magát, amikor három éve az apukája elköltözött. Aztán arról, hogy hetek óta nem hívta, biztosan nem is érdekli, mi van vele. Telefonja kicsúszik a kezéből, nem kap utána. Ömlik belőle a szó, a kérdés, a kétely, válaszokat keresünk együtt. Megölelném, de félek, hogy megtöröm ezt a kincset érő pilla­natot.