Hírek

2017.01.21. 09:02

Több pénz jut a biogazdálkodóknak

Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Biokultúra Szövetség és a Takarékbank Zrt., hogy elősegítse a biogazdálkodás fejlesztését.

BAMA

A felek vállalták, hogy különös figyelmet fordítanak a hazai bioélelmiszer–fogyasztást ösztönző programok megvalósítására. Emellett a mezőgazdasági és vidékfejlesztési stratégiában foglalt célok elérését, illetve a rendelkezésre álló uniós és hazai források kihasználását új, célzott termékek, finanszírozási konstrukciók kidolgozását is támogatják közös tevékenységükkel.

A Takarék-csoport hagyományos stratégiai partnere a mezőgazdaságnak és élelmiszeriparnak, így a biotermelőknek és a feldolgozóknak is – emelte ki Szabó Levente, aki az aláíráskor a Takarékbank vezérigazgatói posztját töltötte be. A partneri megállapodás segítséget nyújt a bioszektor szereplőinek, hogy az előttük álló feladatokat hatékonyabban végezhessék el. Ilyen többek mellett a hazai bioélelmiszer–feldolgozás erősítése, a kereskedelem szervezettebbé tétele.

Tava­lyelőtt mintegy százhúszezer hektáron folyt biogazdálkodás Magyarországon, de mivel a biogazdák száma megduplázódott, valószínűsíthetően az ilyen elvek alapján művelt területek 100 ezer hektárral nőhettek – mondta Czeller Gábor , a Magyar Biokultúra Szövetség elnöke. Ez azt jelenti, hogy a mezőgazdasági területek 2,5 százalékán folyt 2015–ben biogazdálkodás, ami 2016–ban 4–5 százalékra emelkedhetett. A bioszektor a Vidékfejlesztési Program kiemelt stratégiai ágazatai közé tartozik, ezért az idei támogatás háromszorosa, mintegy hatvanmilliárd forint fordítható erre a célra. Az együttműködés elősegítheti a Magyar Biokultúra Szövetség célját, hogy a bioszektor minél kedvezőbb pozíciót érjen el az EU költségvetési ciklusában.

Új vezérkart választottak

Vida József a Takarékbank új elnök-vezérigazgatója, Szabó Levente vezérigazgató-helyettesként folytatja munkáját. Vida József a SODEXO Magyarországnál kezdte pályafutását, majd a Citibank Zrt. és a Magyar Takarékszövetkezeti Banknál is dolgozott, legutóbb pedig a B3 TAKARÉK Szövetkezet elnök-ügyvezetője volt. Két új vezérigazgató-helyettes is segíti a munkát: Martzy Antal korábban a bank pénzügyi divízióját vezette, míg Egerszegi Ádám, aki 2005–2014 között a takarékszövetkezeti üzletág irányítója volt, a Duna Takarék Bank Zrt. éléről érkezik.

Címkék#Hírkereső

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!