Hírek

2017.04.28. 08:05

Közös munka a fiúkkal

A tokiói olimpia még túlságosan messze van Fazekas-Zur Krisztina számára, aki évről évre dönt a folytatásról. A kétszeres olimpiai bajnok kajakozónak civilben is jelentős céljai vannak: alapítványa munkáját nemzetközi programmá bővítené.

Pircs Anikó/Nemzeti Sport

– Sikerült már berendezkedniük?
– Mindig beletelik legalább egy hétbe, mire egy hazaköltözés után megszervezzük az életünket, lassan most is minden a helyére kerül – válaszolta a kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Fazekas-Zur Krisztina, aki a riói olimpiát követően edző-férjével és kisfiával hazatért Kaliforniába, és az elmúlt kilenc hónap jelentős részét az Egyesült Államokban töltötte, néhány napja azonban már itthon készül a hamarosan kezdődő szezonra. –  Ezúttal az óvodakeresés okozott egy kis problémát, korábban, Szolnokon jól bejáratott helyünk volt, de úgy határoztunk, idén Dunavarsányban rendezkedünk be.

– Miért döntöttek a váltás mellett?
– Ramival (Rami Zur, a kajakos edző-férje – a szerk.) úgy éreztük, kicsit sok volt az utóbbi időben Szolnokból. Mindig nagyon örültem, amikor tavasszal több hónapra hazaköltöztünk, de miután nekem Szolnok környékén nem élnek sem családtagjaim, sem barátaim, rossz érzés volt rádöbbenni, attól, hogy Magyarországon vagyunk, nem kerültem közelebb hozzájuk. Úgy gondoltuk, az olimpia utáni évben megpróbáljuk Varsányban, a családom közvetlen közelében. Talán a korábban szintén Szolnokon készülő kajakos fiúk sem bánják, hogy váltottunk.

– Alapjában változtatta meg a felkészülését, hogy edző-férje elvállalta a londoni ezüstnégyes három tagja, Kulifai Tamás, Pauman Dániel és Tóth Dávid felkészítését is?
– Egyértelműen változtatott az edzésmunkán, hogy csapatban dolgozunk. Télen futással, úszással és a kondicionáló edzésekkel kezdtük el az „ismerkedést”, ebben az időszakban még nem volt jelentős a különbség a megszokott és az új felállásban végzett munka között. A változással a tavaszi, hathetes közös kaliforniai edzőtáborozás során szembesültem.

– Pozitív vagy negatív élmény volt?
– Összességében nagyon pozitív, örülök, hogy van társaságom. Ráadásul eleinte nagyon jól tudtam velük együtt haladni a vízen, a hullámvölgy akkor jött el, amikor a srácok már nagyon felgyorsultak. Beletelt egy kis időbe, hogy helyre tegyem magamban a tényt, hogy hiá­ba indulok kéthajónyi előnnyel, pillanatok alatt utolérnek, és úgy mennek el mellettem, mint a gyorsvonat. Tudatosítanom kellett magamban, hogy haladok, jó vagyok; csak nem úgy tűnik.

– Pauman Dánielék úgy nyilatkoztak, korábban Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportjában is edzettek „vegyes” csapatban, így számukra nem volt ismeretlen a helyzet. Önnek újdonságot jelentett?
– Annyiban nem volt új, hogy az előző években tavasszal Kaliforniában rendre együtt edzettem a szlovák férfi kajak négyes tagjai­val. Az újdonságot az jelentette, hogy ők később vették fel a tempót, miután Szlovákiában nincs akkora nyomás
a versenyzőkön a válogatókon, mint itthon, és a versenyidőszak is később kezdődik, ráértek formába lendülni. A mie­inknél nagyon éreztem a sebességkülönbséget. De a lényeg, hogy jól működik a közös munka, még ha némi finomhangolásra szorul is, szeretnék a folytatásban is minél több közös edzéssel készülni.

– A sportág minden fórumán az újabb olimpiai ciklusról,
a Tokióba vezető útról esik szó. Ön is négyéves távlatban gondolkodik?

– Nagyon vonz a tokiói olimpiai részvétel, jelentős kihívásnak érzem, hogy ott legyek, de még nem vagyok kellőképpen eltökélt a távlati célokhoz. Rióból hazajövet eldöntöttem, hogy egy évig mindenképpen kajakozom, ezután pedig évről évre újragondolom a folytatást. Nekem már foglalkoznom kell a sport utáni életemmel is. Amíg a család körüli teendőim, az üzleti vállalkozásaink és az alapítványi munkám mellett kellő figyelmet tudok fordítani a sportolásra, és amíg vannak sikereim a kajakozásban, folytatom, de ha ez a figyelem másfelé kezd irányulni, már nem biztos, hogy vissza kell téríteni a sportra.

– Milyen célokkal vág bele a szezonba?
– Csapathajóban gondolkodom. Szeretnék egy eredményes négyes hajó tagja lenni, és egy jó páros lehetősége is motivál. Ehhez persze egyesben kell meggyőző teljesítményt nyújtani, ezért odateszem majd magam a hazai válogatón.

– A civil jövő kapcsán miben gondolkodik?
– Három éve indítottam el a Bajnokok Útja Alapítványomat, amelynek segítségével a gyerekeket igyekszünk rendszeres mozgásra és az egészségtudatos gondolkodásra, életvezetésre ösztönözni. Van bőven teendőm, szeptembertől coachingprogrammal bővülünk, és iskoláknak is indítottunk pályázatot. Nagy célom, hogy a programot Amerikában is beindítsuk, ennek előkészítésén dolgozom, de
Izraelből és Németországból is érdeklődnek iránta.

– A beszélgetés elején említette, alapos szervezőmunkát igényel a mozgás amerikai otthonuk és itthoni állomás­helyük között. Hogy bírja a családja a kétlakiságot?
– A fiam, Noah nagyon jól kezeli a helyzetet, könnyen veszi a változást. Raminak sincs vele különösebb gondja, ebből a szempontból én vagyok a legnehezebb eset, ami nem csoda, miután huszonkilenc éves koromig röghöz kötött voltam, nem volt jelentős változás az életemben, amíg nem költöztem Amerikába. Bevallom, kicsit stresszes vagyok ezeken az utazásokon…


Van érme amerikai színekben is
Fazekas-Zur Krisztina a 2012-es és a 2016-is olimpián is tagja volt az 500 méteren győztes kajak négyesünknek. Londonban Szabó Gabriella, Kozák Danuta és Kovács Katalin voltak a társai, Rióban Kovácsot Csipes Tamara váltotta. A 36 éves Fazekas-Zurnak a világbajnokságokról nyolc aranyérme és hat ezüstje van. Ebből az egyik ezüstérmét 2011-ben amerikai színekben szerezte a szegedi vb-n, ahol K1 1000 méteren lett második.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!