KOSÁRLABDA

2017.08.22. 13:32

Válogatottunk első meccsén a horvátokkal mérkőzik meg

Már csak tíz nap és feldobják a kosárlabdát, megkezdődnek a küzdelmek az Európa-bajnokságon. Tehát négy ország négy városában, négy hatos csoportban játszanak majd a csapatok.

Válogatottunk, amely 18 esztendő múlván harcolta ki az Eb-döntőbe jutást a címvédő Spanyolországgal, Horvátországgal, Csehországgal, Montenegróval és a házigazda Romániával szerepel a C-jelű hatosban, a mérkőzéseket Kolozsváron rendezik.

A csoportokból az első négy együttes jut tovább a kieséses szakaszba, a nyolcaddöntő mérkőzéseit egyaránt Isztambulban játsszák.

A mieink első meccse szeptember 1-jén lesz a horvátok ellen.

Készül is csapatunk az erőltetett menetre, hiszen a csoportkörben hét nap alatt öt mérkőzést kell játszani.

A napokban két találkozót tudott le csapatunk, és mindkétszer 15 ponttal verte Izland válogatottját. Ez utóbbi meccseken sem játszott Hanga Ádám, aki már Magyarországon tartózkodik, úgy tűnik, hogy a Barcelonához igazol, és ha rendeződik a sorsa, azonnal szerelést is ölt a válogatottban.

Hangára lehet számítani, a nemrég honosított, amerikai DeAndre Kane játékára azonban vajmi kevés az esély. Rossz hír továbbá, hogy Tóth Ádám bokasérülést szenvedett, az Olaj centerével sem kalkulálhat Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány.

V. Cs.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!