2010.04.14. 23:34
Simliskedett; nagyon ráfázott
Kedden, a kora esti órákban a település belterületén működött a „Közbiztonsági háló”. A rendőrök közúti ellenőrzés során megállítottak és igazoltattak egy autóst. A férfi nem tudta igazolni magát, mert nem volt nála – elmondása szerint – személy igazolványa és vezetői engedélye.
Ezért szabálysértési eljárást kezdeményeztek ellene, amit a békéscsabai férfi elismert a helyszínen, és bediktálta adatait, és alá is írta a szabálysértés tényét. Közben a 31 éves férfi gyanús lett a rendőröknek.
Az autó átvizsgálása során előkerült az igazolványa, és kiderült, hogy a testvére adatait diktálta be és az ő nevében írt alá, sőt az is, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Az előállított férfi a kihallgatása során elismerte cselekményét, ellene közokirat hamisítás miatt indult eljárás, és gyorsított eljárással bíróság elé kell állnia. Azonban ennyivel nem ússza meg, hiszen a rendőrség feljelentést tesz ellene a Szolnoki Nyomozó Ügyészségen hamis vád miatt.