Kék hírek

2014.09.06. 08:13

„A fejemet akarta levágni!” – baseball-ütővel és bozótvágóval támadtak a férfira

„Súlyos bűncselekmény történhetett a szolnoki Vegyiművek lakótelep egyik, többszintes önkormányzati bérházában” – hívta fel szerkesztőségünket a minap egy olvasónk.

Mészáros Géza

Értesülése szerint az egy bérlő szamurájkarddal levágta az ujjait egy másiknak. Nosza, kaptunk az alkalmon, kértük a rendőrséget, adjon tájékoztatást az eseményről, illetve megszereztük a sértett telefonszámát, aki pénteken délután készséggel fogadott bennünket a borzalmak színhelyén. Zsoldos László a nevét és az arcát is adta a vele és élettársával, Judittal történt interjúnkhoz.

A 41 esztendős villanyszerelő – állítása szerint – a támadás alatt kis híján nem csak az ujjait, hanem a „fogát” is otthagyta. László szerint nem egy, hanem két bántalmazója volt. Az egyik baseball-ütővel, a másik pedig nem az említett szamurájkarddal, hanem egy bozótvágó macsétával esett neki, s csak annak köszönheti az életét, hogy a folyosón történt támadáskor az ott lakó szomszédok kidugták a fejüket a lakásukból, s bár nem mertek a segítségére sietni, de legalább elriasztották jelenlétükkel a két fegyverrel felszerelkezett férfit.

– Ha úgy vesszük, szomszédja vagyok az egyik támadómnak, hiszen ő a barátnőjével a bérház földszintjén lakik, én pedig az élettársammal és a fiával a 2. emeleten – mesélte el érdeklődésünkre a vele történteket Zsoldos László. – Régebben csak tudtam, hogy ki ő, de idén áprilistól úgy hozta a rossz sors, hogy összehaverkodtunk és sűrűbben beszélgettünk. Én és a párom, Judit mindig segítettük. Ha úgy hozta az élet, akkor néhány ezressel, valamikor pedig étellel, itallal. Nagyon régóta nem fizet semmilyen közüzemi számlát, de mint villanyszerelő, elintéztem neki hivatalosan, hogy visszakössék a lakásában az áramot, amit ráadásul saját magam végeztem el.


Köszönetet sosem kaptam, nem is tudom, miért is voltam vele ilyen jó szívű. Néhány hónapja pedig előállt azzal, hogy áron alul, rettentően olcsón tud nekem szerezni egy alig használt autót, némi előleg fejében. Butaság volt belemennem, de adtam neki megint egy kis pénzt. Épp ma, a kötözés után számoltam ki, hogy mindennel együtt, hozzávetőlegesen 150 ezer forinttal húzott le. Nos, vasárnap délelőtt a lakótelep kapu melletti parkolójában erről váltottam vele néhány szót, de azt állította, hogy ő semmivel nem tartozik. Hiába kértem számon, Pali (F. Pál, a gyanúsított – a szerző) hajthatatlan volt. Sőt, még neki állt feljebb, hogy miként merészelem őt elszámoltatni!? Otthagytam, s legyintettem is egyet a tartozására, mondván, azt már úgy sem látom vissza!

Aztán elmentem otthonról, és csak este felé érkeztem haza. Amint a ház kapujából a magasföldszintre érkeztem, hirtelen kivágódott az üveges lengőajtó, s mint a villám, ketten sújtottak le rám. Pali macsétával, s a Törökszentmiklóson élő népes családjának egyik tagja pedig baseball-ütővel. Ütöttek, vágtak, s leestem a földre. Felnéztem, s láttam, hogy Pali a bozótvágóval a fejemet, vagy a nyakamat veszi célba, ezért védekezésre felemeltem a bal kezemet maga elé. Ekkor sújtott le, s vágta le teljesen a kisujjamat, s még mellett kettőt csontig, bőrig.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Fotó: Thinkstock/Europress
[/caption]

A nagy hangra kijöttek a folyosóra a szomszédok, de egyik sem mert közbeavatkozni. Pali visszafutott a lakásába, a társa pedig a ház előtt álló autóhoz rohant, s elhajtott. E népes családnak jónéhány más tagja hétfőn visszajött, s a bérházunk összes lakójához becsengetve megfenyegették őket, hogy „nem láttak semmit!” – mondta László, majd mindehhez a párja még hozzáfűzött valamit: – Erre a környékre nagyon elkélne egy rendőr, aki napi rendszerességgel járőrözne itt. Nem telik el nap, hogy ne legyen verekedés, italosan hangoskodás és kábítószerezés. Tisztességes felnőtt esténként nem megy ki az utcára, a gyermekek pedig még napközben is csak szülői kísérettel.

A másik gyanúsítottat még keresi a rendőrség

Az esettel kapcsolatban megkerestük a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságot is, melynek kommunikációs szerve az alábbi közleményt juttata el a szerkesztőségünkhöz: „A Szolnoki Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya 2014. augusztus 31-én nyomozást rendelt el két, ismeretlen személyazonosságú férfi ellen, akik a rendelkezésre álló adatok szerint 2014. augusztus 31-én, 22 óra 30 perc körüli időben, az egyik szolnoki lakótelepi ház folyosóján, ezidáig még nem beazonosított eszközökkel, bántalmaztak egy ott lakó, 40 éves sértettet, aki az őt ért bántalmazások következtében az elsődlegesen beszerzett orvosi vélemény alapján súlyos sérüléseket szenvedett. A bejelentést követően a rendőrök az ügyben azonnal megkezdték az adatgyűjtést és tanúkutatást az ismeretlen tettesek mihamarabbi beazonosítása érdekében. A begyűjtött információk alapján a rendőrök rövid időn belül elfogták F. Pál szolnoki lakost, akit a nyomozók testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt 2014. szeptember 1-jén gyanúsítottként kihallgattak és őrizetbe vettek. A gyanúsított társát a rendőrség egyelőre keresi. Mivel az eljárás jelenleg is folyamatban van, így annak további részleteiről kommunikációs szervünknek a nyomozás érdekeire való tekintettel nem áll módjában tájékoztatást adni.”

Ezek is érdekelhetik