BŰNESETEK

2017.11.20. 11:27

Brutális családon belüli erőszak: a részeg nagyiváni férfi kalapáccsal verte saját édesanyja fejét

Az aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt egy nagyiváni férfi ellen indított büntetőügyben a Szegedi Ítélőtáblán a napokban kitűzött tárgyalás a vádlott betegsége ­miatt elmaradt.

Új határnapot a táblabíróság az illető felgyógyulásának függvényében tűz ki.

Az ügy egyébként nem hétköznapi.

A többszörösen büntetett előéletű vádlott 2013. január 27-én erősen leittasodott állapotban kalapáccsal, borosüveggel és ököllel ütötte-vágta idős édesanyját, mert az asszony pár nappal korábban átvette a Tiszafüredi Járásbíróság határozatát.

Ebben az állt, hogy a férfi­val szemben szintén ­anyja sérelmére elkövetett bűncselekmény miatt kiszabott 3 éves börtönbüntetés végrehajtásának elhalasztása iránti kérelmét a bíróság elutasítja.

A bántalmazás következtében az asszony erősen vérezni kezdett, és a padlóra esett. Még fel tudott tápászkodni, és eljutott a szobájába, ahol eszméletét vesztve a heverőre borult.

A vádlott az anyját magára hagyta a fűtetlen szobában és elment a házból, ahová később visszatért. A helyszínre kiérkezett rendőr találta meg az eszméletlen sértettet, míg a lakásban tartózkodó vádlottat elfogta.

Az idős nő négy hét alatt gyógyuló sérüléseket, köztük orrcsonttörést is szenvedett, s az elsőfokú bíróság szerint fennállt az életveszélyes sérülés keletkezésének reális lehetősége is.

Mészáros Géza

Borítókép: Illusztráció

Forrás: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!