Az igazi szüret napokig tartott

Keresztapu közepes termetű ember volt, aki a Felvidéken, Fancsalon született. A Kunságba nősült, elvette a főmolnár lányát, Kalmár Mariskát. Gyermekük nem született. Erős embernek ismerték, nem véletlenül, hiszen többszörös országos birkózó bajnoki címmel és helyezéssel rendelkezett. Ha valaki csak mosolygott rajta, mert tőle egy fejjel magasabb volt, kézfogáskor úgy megszorította a kezét, hogy a hőzöngő fényes nappal is tisztán látta a csillagos eget.

Előző nap, pénteken keresztapu kimosta, lánccal kiláncolta a hordók belsejét. Tizenegy hordó sorakozott a pincében, kisebbek-nagyobbak, beléjük fért negyvenkét hekto. Visszatérve a szüret első napjára: nem kezdtünk korán, csak hét óra körül. A nap ilyenkor mindig felhajtással kezdődött, minden férfi embernek illett felhajtani egy kupica törkölypálinkát.
— Egészségedre, keresztfiam — így keresztapu. — Efféle beöntéssel élj, kívánom, ne az altestivel — közölte velem nagy nevetések közepette.
Utána fröstök következett: ez rendszerint rántotta, sült szalonna volt. Elvégre szüretelni menni tilos éhgyomorral, mert az ember úgy jár, mint Murányi kutyája. Egész nap fo..k.

Hasznos jószágnak bizonyult a kis pirosnyelű bugyli. Ezzel vágtuk a fürtöket, majd vödrökbe dobáltuk, raktuk. A darazsak keringtek körülöttünk, de nem hederítettünk rájuk. Maradt is, jutott nekik is. Egy nálam tíz évvel idősebb ember puttonyban hordta a félvégű, nagy hordóba, amelyik a pince előtt állt a gyepen. Közben az ember fia-lánya csipegetett. Az előrelátóbbja csak a legszebb szemeket ízlelgette, a tapasztalatlanabbja fél óra múlva úgy jól lakott, akár a duda. Aztán átkozta magát, mert délutánra egy csepp hely se maradt a hasában. A hordóban cigár lábú legény taposta a fürtöket. Meztelen lábbal, feltűrt nadrágban.

— Jaj, de büdös ez a must, Sanyi! Mostál te lábat reggel? — így ugratták a legényt, akinek pedig keresztanyám készítette elő a lavórt és meleg vizet. A taposás addig tartott, míg félméteres volt a massza, utána bunkóval törték a fürtöket. Délben kacsapecsenye, kacsás krumpli kellette magát az asztalon. Belaktunk derekasan, már akinek fért a rengeteg szőlő mellé a gyomrában. Délután az egyik szüretelő, Szűcs Gyula lóhalálában rohant a budiba.
— Félre, emberek, mert büdösödik a világ! — kiáltották a többiek. Úgy tűnt, Gyulának már megártott a must. Kézmosás után keresztapu még dugót is ajánlott neki a nagy hordóból... Már Tiszagyenda felett vöröslött a nap, mikor befejeztük. Keresztanyu akkor húzta ki a kemencéből a fonott, ablakos kalácsot. Nem evett mindenki, akadt, aki hazafelé vette az irányt. Mert holnap is nap lesz, mégpedig olyan, hogy megint szüretelni kell. Elvégre a lugas még bicskára, dolgos kezekre vár. A félvégű hordót pedig betakarták holnapig. Addig még jobban kifakadnak a szemek, mielőtt a présbe kerülnek.