Közélet

2007.09.17. 11:31

Kunszenti lovas lett a kun vitéz

Igazán rangos versenyben lett egy évre kun vitéz Czuczi Zoltán, 24 éves kunszentmártoni lovas szombaton Kisújszálláson, Horváth György nagykun főkapitány tanyáján rendezett lovasíjász versenyen és kun viadalon.

SZOLJON

Bár az időjárás nem volt kegyes a jubileumi, tizedik kun viadalhoz a
lovasok harciasan állták a küzdelmet. A nemzetközi lovasíjász verseny
huszonhárom indulója közül voltak akiknek egy kis esővel, többeknek azonban az időnként viharos széllel is meg kellett küzdeniük. Ez egyáltalán nem volt könnyű, hiszen közben vágtató lovukról igyekeztek minél többször a
céltáblába találni a 90 méteres pályán. A tanya másik részén a történelmi
gyalogos íjász-verseny huszonhét gyermek és felnőtt indulója is küzdött a
széllel, bár nekik valamivel könnyebb volt a földről célba találniuk. Az
íjászverseny után kezdődött a kun viadal, ahol tizennégy harcos vállalta,
hogy bemutatja ügyességét kelevézzel, szablyával és csatacsillaggal. A
szoros versenyben ez alkalommal nem talált legyőzőre a kunszentmártoni
Czuczi Zoltán, így egy évig ő viselheti a kun vitézi címet. Nagy tapsot
kapott a szép számú jelenlévőtől a budapesti Krekács Zoltán is, aki először
lovasíjászként szállt nyeregbe, majd solymászként is bemutatta mit tud
madara, Szelíd. A történelmi gyalogos íjászverseny férfi győztese Zajacz
Gábor Besenyszögről, akinek fia a gyermekek versenyét nyerte meg.

A felnőtt nőknél Varga Károlyné békési, az ifi lányoknál Raczkó Viktória karcagi, az ifi fiúknál Tokaji Ádám törökszentmiklósi induló nem talált aznap
legyőzőre. Az összvágta után a napot a kunsági tárogatósok muzsikája, majd
a Csík Zenekar koncertje zárta. Vasárnap a Mellofon Fúvósegyüttes játéka
után póni és kettes fogathajtók versenyével folytatódott a program. Ebéd
előtt nagy tapsot kaptak a Nagykun Nádor Huszár Bandérium lovasai, akik
Horváth György kapitány vezetésével huszártáncot adtak elő. A különleges
táncért a Kunszövetség különdíját is megkapta a csapat. A napot kunsági
ízek főzőversenye, sakkszimultán, félmaraton futóverseny is színesítette. A
gyerekek örömére malacfogó verseny is volt, bár a malacka a pályáról
kiszaladva, a számára biztonságot adó közeli erdőbe menekült el a
gyereksereg elől. A pónifogatok akadályhajtását a kisújszállási ifj. Kóré
Lajos nyerte, a kettes fogatok akadályhajtását pedig a kenderesi Sál Pál.

kunszentmártoni lovas szombaton Kisújszálláson, Horváth György nagykun

főkapitány tanyáján rendezett lovasíjász versenyen és kun viadalon. -->

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!