2007.09.22. 10:50
Megújuló energia: magyar-német-spanyol kooperáció
A program elkészítésében feladatot vállaló nyíregyházi, magdeburgi és valenciai oktatási, valamint kutató intézetek a tervek megvalósításában az Észak-Alföldi Régió három, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéjének vállalkozásaira, önkormányzataira számítanak.
A magyar észak-alföldi, a német szász-anhalti és a spanyol valenciai régió közös kutatási-fejlesztési programot dolgoz ki a magyarországi térség megújuló energia beruházásainak előkészítésére, illetve megvalósítására - jelentette be Máthé Endre, a Nyíregyházi Főiskola rektor-helyettese annak a két napos nemzetközi konferenciának a pénteki zárónapján, amelyen az elképzeléseket egyeztették a felek.
A jövő év közepéig elkészülő program költségeit az Európai Unió Interregionális Alapja finanszírozza, s a megvalósításban is számítanak a felek brüsszeli támogatásra. A végrehajtás támogatására létrehozzák a Észak-Alföldi Regionális Energiai Ügynökséget, amely konkrét segítséget nyújt a beruházóknak.
Máthé Endre kifejtette: a biomassza energiacélú hasznosítását tartalmazó terveket kiajánlják a cégeknek, önkormányzatoknak, amelyek akár társulást is létrehozhatnak a fejlesztésekre. A rektor-helyettes szerint elképzelhető, hogy a beruházások megvalósításába német és spanyol befektetők is bekapcsolódnak.
A konferencián elhangzott: a németországi Szász-Anhalt és a spanyolországi Valencia tartomány a programkészítés mellett a megújuló energia-termelése tapasztalatait is átadja a magyar félnek.
A német tartományban például jelenleg már 110 biogáz üzem és 32 bio-etanol gyár működik, így az együttműködő fél a legkorszerűbb technológia létesítéséhez is hasznos tanácsokkal szolgálhat.
A tanácskozás német és spanyol előadói szerint a biomassza felhasználásával a települések, sőt kisebb városok energiaigényét is fedezhetik majd a program alapján elkészülő észak-alföldi üzemek.