Vadai Ágnes: A hadsereg a legnagyobb pacifista szervezet

Vadai Ágnesről sokan tudják, hogy megyei kötődésű. Karcagon él, édesapja Nagyivánon dolgozik, és egykoron a szolnoki Varga Katalin Gimnáziumban tanult. Utóbbi hovatartozásával kapcsolatban kihangsúlyozta, hogy sokat köszönhet az alma mater egykori tanárának és igazgatójának, Botka Lajosnénak. Most, hogy a napokban szemrevételezte a Pályára Irányító Repülőtábort, és sikerült az államtitkár asszonyt még a kecskeméti repülőnap előtt tollvégre kapni, nem tekinthettünk el attól a kérdéstől: „A folyamatos toborzóakciók sikerességében érez-e a honvédség visszaesést a közelmúltban, Afganisztánban történt tűzszerész-halálesetek miatt?”

— Nem készült még erre vonatkozó kimutatás, de a visszajelzések alapján változatlan az érdeklődés s hadsereg iránt. Mint tudjuk, megszűnt a sorozott hadsereg, a haderő az önkéntesekből verbuválódik. A magyar honvédség és a minisztérium folyamatosan végez toborzást, s a seregbe olyanok jönnek, akik nem riadnak meg a feladatoktól. Tualjdonképpen magam is minden fórumon toborzok.

— A hazai pacifisták ellenzik Magyarország missziós vállalásait. Szükség van valóban ránk a világ háborús övezeteiben?

— Szerintem a legnagyobb pacifista szervezet a hadsereg, mert hogy az azért vesz részt ezekben a konfliktusos helyzetekben, hogy a békét megteremtse, a békét őrizze. Van, ahol ezt a békét csak fegyverekkel lehet fenntartani, de természetesen a katonák biztonsága a helyi lakosságon túl a legfontosabb. Magyarországnak, mint NATO-tagnak pedig igenis kötelezettségeket kell felvállalnia egyes térségekben a béke megteremtéséhez. Erre az elkötelezettségre pedig büszkék kell, hogy legyünk.

— Mostanában elég sok ingatlanától válik meg a honvédség. Mi ennek az oka, illetve idetartozó kérdés, hogy a szolnoki sportrepülőtér vonatkozásában miért nem tudtak megegyezni a helyi repülőegyesületekkel, amelyek így kénytelenek lettek Kenderesen menedéket keresni?

— Kezdjük az elején! Rendszerváltás után, de különösen, amikor átálltunk az önkéntes haderőre, természetesen csökkent a hadsereg személyi állománya. Nyilván kevesebb emberhez kevesebb objektum kell. Ezek a felszabadult ingatlanok olyan településen állnak, ahol nincsenek aktív katonáink. Igen költséges lenne fenntartani ezeket az üresen álló objektumokat, ezért érthető, hogy túladunk rajtuk. Egyesek e kihalt területekre hordják illegálisan a szemetüket, amely hulladékhegyek felszámolása az adófizetők pénzéből megy el, s ezeket az összegeket jobb volna hasznosabb dolgokra elkölteni. Például a honvédségre! Tehát értékesítjük a kihasználatlan objektumokat. Így jártunk el, példának okáért a megyében maradva a kunmadarasi repülőtérrel is, amelyet az állam a településnek adott át hasznosításra, térítésmentesen. Azt, hogy megéri-e ott csak motoros versenyeket tartani, azt döntse el most már a helyi önkormányzat. A szolnoki sportrepülőtérrel kapcsolatban pedig annyit tudok elmondani, hogy a telek a magyar állam tulajdona, a Magyar Honvédség vagyonkezelésében van, s ha a potenciális bérlő a bérleti szerződést nem hajlandó aláírni, akkor egyelőre nem látunk jogi megoldást.

— Úgy gondolom, nem szokványos a NATO tagállamokban, hogy a katonai laktanyákat úgymond civil biztonsági szolgálatok védik. A legfrissebb hír szerint pedig a közeljövőben a sereg étkeztetését is külsős vállalkozásoknak adnák ki. Biztonságos mindez?

— Mielőtt döntés született arról, hogy a helyőrségek őrzésének védelme civilek kezébe kerüljön-e, akkor az előterjesztők számításokat végeztek. A végeredmény az lett, hogy az a gazdaságosabb, ha civil biztonságiak végzik a laktanyák védelmét, s a katonák saját feladatukra tudnak koncentrálni. Természetesen biztonságtechnikai oldalról is vizsgálták a kérdést, és minden maradt volna az eredeti állapotában, ha az illetékesek erre vonatkozóan nem győződtek volna meg döntésük helyességükről. Bevizsgált cégek és vizsgázott emberek végzik ma már a laktanyák őrzését, s nem egyszer csíptek már nyakon olyan személyeket, akik az elhagyott objektumokban fémeket loptak, vagy illetéktelenül próbáltak behatolni működő, lakott helyőrségekbe. A hadsereg kiszervezett közétkeztetéséről szóló információ viszont most alaptalan hírlapi kacsának bizonyult.

— A debreceni polgári repülőtér után Szolnokon is szárnyra kapott az a hír, hogy a polgári repülésre is nagy hangsúlyt fektetnek. Létezhet, hogy a katonai és a civil repülés megfér egymás mellett?

— Egymás kisegítése természetesen elképzelhető, de a közös reptéri hasznosításnak nincsen alapja.

— Rengeteget utazik, nyelveket tanul, politizál, idegen nyelven olvas könyveket, hazai és külföldi lapokat. Van-e ideje a családjára?

— Ha az a kérdés, tudok-e főzni, akkor a válaszom igen. Otthon is jól bánok a fakanállal, de a nyilvános rendezvényeken is. A SzeptemberFeszten például én nyertem a honanyák főzőversenyét. A tiszafüredi csapattal együtt készítettünk harcsapaprikást túrós csuszával. Nemrégen elmeséltem az egyik kollégámnak, hogy tőlünk, asszonyi politikusoktól mindig megkérdezik, tudunk-e főzni. Most már csak arra lennék kíváncsi, hogy egy férfitől vajon mit kérdez? Tud-e mosogatni? De félre téve a férfi és nő közötti vitatémát, én mindig kényes és igényes vagyok a környezetemre, szeretem rendben tudni a magam körüli személyeket és tárgyakat.