2008.10.24. 10:25
Három napon át tart a fiatalokat megmozgató szociális akcióprogram
A „72 ÓRA KOMPROMISSZUM NÉLKÜL” egy fiatalokat megmozgató, egész Magyarország területét lefedő három napon keresztül tartó szociális akció, az Ökumenikus Ifjúsági Iroda koordinációjával, a három „történelmi” egyház ifjúsági és diakóniai (Caritas, MÖS,
Szeretetszolgálat) képviseletének partneri együttműködésével.
A projekt alapötlete, hogy a fiatalok három napon át (október 24-től 26-ig) a szolidaritás, a segítés színterén éljenek és ezáltal különböző célok eléréséért dolgozzanak. Így a 72 óra alatt szociális, környezetvédelmi, fejlesztéspolitikai tevékenységeket végeznek, mint például játszóterek felújítása, kulturális műsorok szervezése különböző közösségeknek (fogyatékkal élők, idősek stb.), erdőtakarítás, színdarab idősek otthonában, ételosztás hajléktalanoknak.
A 2008. októberében megvalósuló projekt különlegessége, hogy az osztrák Katolische Jugend Österreich szervezetével egy időben, együttműködve zajlik majd a rendezvény Szolnok több helyszínén is. Az így nemzetközivé váló program a testvériség és a szolidaritás értékét hangsúlyozza, mely értékek az Európai Unió alapkövei.
-->