A kilenc árva közös karácsonya

A kunhegyesi Ollé házaspár családjába a hosszú évek során összesen kilenc apróság érkezett: Jósti, Jani, Kati, Bandi, Anita, Eszti, Misi, István, Imre — sorrendben. Boldog volt az édesanya, édesapa: mind a ketten dolgoztak, és szépen, lassan gyarapodott a család, cseperedtek az apróságok. Kölcsönt is vettek fel a házra, hogy bővítsék, korszerűsítsék.
Sajnos a gyermekkacajt 2005 elején felváltotta az édesanya panasza. Egyre többször fájlalta a hasát, gyomrát. <keretes30288>Úgy volt vele, nem rohangál ő minden csipicsupi panasz miatt orvoshoz, amikor annyi a munkája, ki se látszik belőle. Mire végül doktorhoz került, kiderült: nagyon nagy a baj. 2005. november 12-én örökre itthagyta kilenc szép gyerekét. Akik közül még csak ketten voltak nagykorúak, a többieknek bizony még sokszor fogni kellett a kezét. Az anya elvesztését talán legrosszabbul a gyerekek édesapja dolgozta fel, és majdnem pontosan egy évre rá őt is kivitte szeretett párja mellé a fekete kocsi a református temetőbe.

Csőstül ütött be a baj, ráadásul jókora összegű kölcsönt is vett fel a két szülő, hogy a lerobbant házat helyrehozzák. Segített a képviselő-testület, az ügyben érintett pénzintézet, és végül is elengedték az adósságot. Újabb gubanc: sürgősen gyámot kellett találni, mert ha nem, szétszedik a családot, akik aztán különböző gyermekotthonokba kerülhetnek. A gyámügy és az illetékesek támogatásával végül ez is szerencsésen megoldódott: Jocó, a legidősebbik fiú lett a gyámjuk, Jani, a korban utána következő a helyettese.

Közben beindult a médiagépezet: a szoljon.hu és az Új Néplap is többször foglalkozott a családdal, de szerepeltek más lapokban és a televízióban is. A cikkek, műsorok hatására megnyílt az emberek szíve meg a pénztárcája is — és egymás után érkeztek az adományok. Ki egy zsebnyi pénzt küldött, ki még többet, ki befőtteket meg pár szál kolbászt, vödörnyi narancsot, szaloncukrot. Egy nyugdíjas asszony a Dunántúlról vonatozott Kunhegyesig, hogy személyesen lássa őket, és adja át nekik pár ezer összespórolt forintját. A helyi vágóhíd húsfélét, egy gazda egy hízót, egy helybeli asztalos tűzrevalót hozott nekik.

Kezdetben úgy volt, hogy az iskolákban ebédeltek, aztán hétvégeken a szomszédok főztek rájuk, néha a nagyfiúk. Szerencsére időközben lett egy aranyos szakácsnőjük Renáta személyében, aki elvállalta a jó étvágyú közösség napi kosztolási feladatát, ami nem semmi! Reni mellesleg úgy került a képbe, hogy a legidősebb fiú, Józsi szerelme.
Szerencsére a gyerekek tanulásával sincs baj, mert az igaz, hogy hármas is akad, de Misi és Imi például közelebb van a jeleshez, mint a négyeshez. Közben újabb és újabb ajándékok érkeztek: egy Vác környéki házaspár emeletes faágyakat hozott nekik, de kaptak konyhabútort is meg készpénzt. A gyerekek szerint mintegy 6,3 millió forint gyűlt össze. Közben haladt az építkezés, a szakemberek tetőtől talpig, kinn is, benn is felújították a régi házat. Sőt, a meglévő kettő mellé egy harmadik szobát is építettek, azután fürdőszobát. Nyáron pedig egy módosabb jótevőjük és az ottani, a helyi plébános önzetlensége révén öt szép napot tölthettek a magyar tengernél, Badacsonytomajban.<hirdetes>

Fűteni fával fűtenek, és olyan remek kazánt kaptak, hogy bemelegíti az összes szobát, ha megeszik egy veder fát. Ami pedig a fenyőfás ünnepet illeti, a fővárosi Mariott Hotel magára vállalta az édességeket, ajándékokat. Még pezsgőt is küldtek.

A karácsonyi ebéd Reni szerint húsleves, disznótoros káposzta lesz. Temérdek sütemény is kerül az ünnepi asztalra, a játékok mellé. Ha pedig eltelik az első, gyertyafényes, csillagszórós nap, kimennek a temetőbe anyukájukhoz, apukájukhoz. Elmondani nekik, hogy nagyon hiányoznak, de a szerencsétlenségben az a szerencse, hogy sokan szeretik őket, és segítenek. Úgyhogy nem maradnak egyedül a szeretet ünnepén sem.