Rövid időre az ország „fővárosává” vált Jászberény

A jászkun legénységű 12. Nádor-huszárezred hagyományait őrzi a berényi Jász Lovas Bandérium. Két tagjával, Molnár Jánossal és fiával, Leventével lépdeltünk végig a minap az egykori hármas kerületi székház (ma városi bíróság) lépcsőin. Azt a jeles napot próbáltuk közösen felidézni, amikor a honvéd vezérkar nagyjai az ódon falak között egy egész országról, a magyar nemzet sorsáról döntöttek. Azt a pontosan 161 évvel ezelőtti napot, amelynek minden mozzanata a hazafiasságra, a helytállásra vagy épp a huszárvirtusra példát adó helyi anekdoták elindítójává vált.

Ez utóbbira jellemző a vezérkar tanácskozása utáni eseményeket felidéző történet. A hadjárat tábornokai a jászberényi haditanács után a díszteremben költötték el vacsorájukat, amiről Somogyvári Gyula egy életrajzi naplóra alapozott könyvében is ír. A vacsora után a gomolygó dohányfüstben Görgey egy jelentést olvasott, Kossuth, Klapka és Bayer diskurált. Damjanichnak éppen Leiningen jelentett kezében karddal és csákóval. Ekkor pattant közéjük egy huszárőrnagy, aki éktelen haragra lobbanva szidta a seregben uralkodó élelmezési állapotokat. Krain őrnagy káromkodva emlegette a III. hadtest élelmezési biztosait, akik nem gondoskodtak megfelelően a legénység ellátásáról. Damjanich uralkodott magán és próbálta csitítani a huszárt. „Ez  nem idevaló kérdés!... Magam is tudok a sorozatos mulasztásokról... Két jómadár már ül...” A kissé italgőzös huszár azonban nem nyugodott, s Damjanich figyelmeztette, tettéért haditörvényszék elé viteti. Ám erre a huszár nem hogy megijedt volna, inkább dühében kardját vetette a tábornok elé. Kossuth dermedten nézte a jelenetet, Damjanichnak ökölbe szorult a keze, s már lendült volna.

Ekkor Görgey lépett közéjük és szinte hipnotikus tekintettel nézett a huszárra. Görgey „kék villámot” szikrázó nézését fél percig ha állta a huszár, majd „megroskadt, kezes lett, mint a bárány”, s jámborul tűrte, hogy elvezessék. Damjanich legyűrte indulatát, s megjegyezte: „Artúr... Nekem csak öklöm van. Te meg szemeddel verted le a lázongó szenvedélyeket. Ilyen szemekre van szüksége minden forradalmi hadseregnek”.

— Teljesen beleillik a huszárvirtusról alkotott képbe Krain őrnagy kiállása, hirtelen haragja, ha arra gondolok, hogy katonatársaiért emelte fel szavát. De tetten érhető a történetben a vezérkar bölcsessége és türelme is a forradalom katonáival szemben — jegyezte meg Molnár János, amikor a bíróság dísztermébe érkeztünk a történelmi sétánkon. S ki tudja, talán épp azon a helyen álltunk meg, ahol az egykori őrnagy is kiállt az ország vezetői elé. A történethez tartozik, hogy a hirtelen haragú huszárt végül nem állították hadbíróság elé, mert korábban tanúsított vitézségét a jelenlévő tábornokok is elismerték.

Katonainduló ihletői voltak a „jászkun kaszások”

Talán kevesen tudják, de a Jászkunságból verbuvált nemzetőrök egy népszerű katonainduló ihletői voltak. Erről Babucs Zoltán hadtörténész számolt be érdeklődésünkre. — Külön zenetörténeti érdekesség — mondta —, hogy a szabadságharc idején, a délvidéki táborban a „harcias” kiállású, kiegyenesített kaszákkal is felszerelt jászkun nemzetőrök ihlették az ott tartózkodó Joseph Müller katonakarmestert arra, hogy a „Jászkun kaszások”című indulóját megkomponálja. A katonadal egészen a második világháború végéig a Magyar Királyi Honvédség egyik legkedveltebb indulójának számított. A rendszerváltást követően megszólaló jászberényi helyi rádió szignálja is ez a nóta volt éveken át.