2010.11.13. 15:19
Két - három év alatt megtérülhet a befektetés
Jánoshidán ebben az évben már befejezték azokat a tervezett átépítési munkákat, amelyek elsősorban az önkormányzati intézmények fűtéskorszerűsítését célozták.
A település minden önkormányzati intézményében úgynevezett faelgázosító kazánt telepítettek, amelyek fűtésrendszere jóval hatékonyabb az eddigieknél az előzetes kalkulációk alapján.
Az iskolakonyhába és az óvodába pedig napkollektorokat szereltek, aminek következtében a melegvíz előállítása, illetve a helyiségek energiatakarékos fűtése is megvalósulhatott. Az 56 millió forintos beruházás, településre vonatkozó önrésze 22 millió forint volt. Az energiahatékonysági számítások szerint a beruházásba fektetett önkormányzati önrész megtérülési ideje két - három év lesz.