Közélet

2011.03.30. 15:16

Elégséges-e a szolnoki Tiszaliget ellátottsága?

— Szolnokon ugyan már van szép gyalogos- és kerékpároshíd, amelynek egyik legfontosabb szerepe a Tiszaliget gyors elérhetősége, ám még mindig nem tudjuk kiszolgálni megfelelően az oda látogatókat — mondta Csák László (MSZP) önkormányzati képviselő szerdai sajtótájékoztatóján.

B. Gy.

Ezért a csütörtöki testületi ülésen napirend előtti kérdést tesz fel Szalay Ferenc polgármesternek. Csák László a hiányosságok között említette, hogy a Ligetben megnövekedett a kerékpárforgalom, ám kevés a kerékpártároló, ezért felteszi a kérdést: tervezik-e több, biztonságos kerékpártároló telepítését. Szintén kérdésként fogalmazta meg a képviselő, hogy tervezi-e a városvezetés nagy kapacitású, esetleg időszakosan (hétvégenként, rendezvények alkalmával) nyitva tartó nyilvános illemhelyek építését és üzemeltetését.

— Korábban felvetettem, hogy mivel a nagyrendezvények kiszolgálására az áram és víz biztosítása sokba kerül, ezért hosszabb távon is megoldást jelentene, ha az útburkolatok lerakása előtt 40-50 méterenként víz- és áramvételi helyeket alakítanak ki. Ez anyagi szempontból is megérné. Azóta lerakták az útburkolatokat, de más nem történt, így a kérdésem a polgármesterhez: miért maradt ez el? — mondta Csák László.

A városháza közleményben reagált a fenti felvetésekre. Eszerint: „furcsa dolog azzal szembesülni, amikor egy képviselő, jelesül Csák László el akarja venni a szolnoki emberek örömét. Csák László felvetésének a kicsinyességét az bizonyítja, hogy az általa hiányolt kerékpártároló ott található a híd mellett, tehát nem sikerült valós problémát találnia. Nem létező problémákat feszeget, mert irigyli, hogy olyan sok szolnoki használja a gyaloghidat. A szocialisták sokáig presztízsberuházásnak tekintették a fejlesztést. Örülünk neki, hogy a jelek szerint már másként látják a kérdést, s mára ők is azon törik a fejüket, mivel lehetne még komfortosabbá tenni a város új jelképét” — fogalmaz a városháza közleménye.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!