Közélet

2011.03.05. 12:20

Hiába a sok rendőr, jogok nélkül nem lesz közbiztonság

A Jász Polgárőr Egylet szerdán tartotta 2010-es évértékelő tanácskozását Jászapátin.

Illés Anita

A rendezvényt Pócs János, az Alsó-Jászság országgyűlési képviselője nyitotta meg. Kolozsi József, a megyei Polgárőr Szövetség elnöke köszöntőjében kiemelte: büszke a jászsági polgárőrök összefogására, amely példaként állhat más megyék, kistérségek polgárőr szervezetei előtt. Orosz Tibor, jászsági kistérségi referens a jászsági polgárőrök tavalyi munkáját értékelve elmondta, hogy a Jászságnak húzóereje van a megyei polgárőrség működésében.

A Jász Polgárőr Egylet egységet képviselve igyekszik javítani a közbiztonságon. Az egyletnek a 20 polgárőr egyesületből 17 szervezet a tagja. A jászsági polgárőrök munkáját segítenék, hatékonyabbá tennék egy alapítvány létrehozásával is, amelynek előkészületei már zajlanak. A kistérségi referens jónak értékelte a polgárőrök munkáját, mint mondta, rátértek egy útra, amelyen egymást húzzák és közösen könnyebben túl tudnak lenni a problémákon.

A tanácskozáson részt vettek a jászsági települések polgármesterei, s minden polgárőr egyesület vezetője néhány percben bemutatta tevékenységüket. A megyei rendőr-főkapitányságot Bajári Attila, alezredes, megbízott rendészeti igazgató, a jászberényi rendőrkapitányságot Halmai Ferenc, rendőr alezredes, kapitányságvezető képviselte. Bajár Attila hangsúlyozta, hogy mindent megtesznek annak érdekében, hogy a megye területe lefedett legyen rendőrrel.
Tóth Attila, az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) önkormányzati kapcsolatokért felelős elnökhelyettese a polgárőrség és az önkormányzatok kapcsolatáról beszélt, és felajánlotta a segítséget azoknak a polgárőrségeknek, ahol az önkormányzat nem segíti munkájukat.

Zámbó Péter, rendőr ezredes, az OPSZ szakmai alelnöke kifejtette, hogy a szemléletet a legnehezebb megváltoztatni. Hozzátette: át kellene gondolni azt, hogy a több rendőrtől majd rend lesz. Véleménye szerint nem a rendőrtől van a rend, szükség van jogszabályi változásokra is, amelyek elindultak. Fontosnak nevezte, hogy helyére kerüljenek a dolgok, a polgárőrség nem veheti át a rendőrök szerepét, de nélkülük ma nincs közbiztonság.
A rendezvényen többen megfogalmazták, a polgárőrségek hatékony munkájához szükség van az önkormányzatok támogatására, a polgárőrök akaratára, a rendőrség szakmaiságára és a bizalomra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!