Örkényről egy percben

Örkény István járt hasonló (foci)cipőben. Egyik legnagyobb prózai tollforgatónk képtelen volt nagyregényt írni. Ha sikerült volna neki, bizonyára egy éjszaka alatt letehetetlenül értünk volna a méretes műve végére.

Száz éve, április 5-én született Örkény István. A magyar irodalom egyik legmeghökkentőbb, de legélvezetesebb novelláit produkáló írózseni emlékét őrizendő, 2012 az ő emlékéve. Nem tagadom, balga-méla gyermekkoromban nagyobb barátságban voltam a futball-labdákkal, mint a könyvekkel. Ám tévé, s főleg az akkor még ismeretlen számítógép hiányában mégiscsak olvasással, olvasgatással szórakoztattam magam, ifjúsági regényekkel szárnyaltattam képzeletemet. Még igen fiatalon azért komolyabb művek is a kezembe kerültek, s mint egy öntelt „olvasott” nagyfiú nagy becsben tartottam ezeket a köteteket is.

S bár tulajdonoltam Fekete István ifjúsági könyveit és Kittenberg Kálmán természettudományos vadászregényeit is, azért főleg külföldi szerzők írásai sorakoztak a polcomon. Az akkortájt „divatba hozott, trendi” magyar írók szocreálos témájú kötelezvényei nem hoztak izgalomba, és épp ez idő tájt lelkesedtek kortársaim az általam ismeretlen Örkényért. Az „Egyperces novellákat” tukmálták rám, s hosszas nógatásra nagy nehezen bele is lapoztam...

Nos, azóta se tettem le Örkény máig időt álló bestsellereinek olvasgatásáról. Ha tehetem, legalább egy percet mindig szánok rájuk! Mert azt hiszem, ennyit mindannyiunknak érdemes.