Közélet

2013.04.14. 09:11

Számos kórház és szakrendelő is akár működésképtelenné válhat

Az utóbbi napokban újabb „rémhírként" terjed az egészségügyben, hogy a kormány megszüntetni készül a vállalkozói formát ezen a területen.

Szoljon.hu

Doctor,examining a patient

Fotó: Getty Images/iStockphoto

Ha vállalkozói szerződéssel vagy megbízással már nem lehetne dolgozni, több ezer orvost érne komoly anyagi hátrány, számos kórház és szakrendelő pedig akár működésképtelenné is válhat – vélekednek egyöntetűen az egészségügyben dolgozók. Ráadásul a közalkalmazotti státuszba kényszerítés az elvándorlást is felgyorsítaná. A találgatások alapja egyébként az lehet, hogy néhány hónapon belül előterjesztést kell készítenie az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) az egészségügyben fennálló foglalkoztatási jogviszonyok rendezéséről, a megbízási és vállalkozási jogviszonyok más foglalkoztatási formával való kiváltásának lehetőségeiről a pénzügyi lehetőségek függvényében.

– Két évvel ezelőtt mentem nyugdíjba, de továbbra is dolgozom, sőt, több szakrendelésen is fogadom heti néhány órában a betegeket – mondta el megyénk egyik köztiszteletben álló belgyógyásza. – Azon túl, hogy szerencsére az egészségi állapotom lehetővé teszi mindezt, nem azért dolgozom továbbra is, mert számomra fontos, hanem azért, mert egyszerűen nincs utánpótlás. Ám ha ellehetetlenítik a helyzetünket – akár a nyugdíjazás, akár a vállalkozói jogviszony megszüntetése miatt – egyszerűen nem marad más választásom, minthogy befejezzem a praktizálást. Ennek azonban  az lesz az eredménye, hogy jóval hosszabb lesz a várakozási idő a betegek számára, a kórházi osztályon folyó munka és ügyelet megszervezése pedig szinte teljesen kilátástalanná válik, így végképp kivérezne az ágazat. Sok kollégámmal együtt gondolom azt, öregek vagyunk mi már ahhoz, hogy ugráltassanak bennünket. Aki fiatalabb és teheti, veszi a kalapját és tényleg külföldre megy dolgozni; aki pedig nyugdíjas, az végleg hátat fordít az egészségügynek. A vállalkozási lehetőség ugyanis általában kényszerűség.

Az egészségügyiek jogállásáról szóló törvény jelenleg közel tucatnyi jogviszonyt sorol fel. Ezek között az önkéntes segítő és a szabad foglalkozás éppúgy szerepel, mint a közalkalmazotti, egyéni vagy a társas vállalkozás. A megbízási és a vállalkozási jogviszonyok kiváltására pedig, tekintettel arra, hogy az egészségügyi intézmények döntő többsége ma már az államhoz tartozik, csak a közalkalmazotti státusz jöhet szóba. Ennek ráerőltetése az ágazatra azonban súlyos következményekkel járhat. A kórházak és szakrendelők ugyanis döntően orvosokat, mégpedig a hiányszakmák művelőit foglalkoztatják vállalkozóként, közreműködőként, vagy megbízással. Azért, mert a közalkalmazotti fizetésért egyszerűen nem kapnának altatóorvost, radiológust vagy patológust.

– A mi kórházunk ezekben a hetekben válik újra államivá, a dolgozóink pedig közalkalmazottakká – tudtuk meg dr. Csellár Zsuzsannától, a mezőtúri kórház igazgatójától. – Ez alapvetően kedvező változás, aminek örülnek a kollégák is, ám ha vállalkozói jogviszonnyal nem lehetne foglalkoztatni szakorvosokat, akár lakatot is tehetnénk a kapukra. Egy olyan kis kórház ugyanis, mint a miénk, a mai viszonyok között egyszerűen nem teheti meg, hogy alkalmazottként dolgozzon egy-egy olyan szakma képviselője, amelyben hetente mondjuk csak 8-10 órás szakrendelésünk van.

– A mi kórházunk is számos tevékenységet vállalkozási formában lát el, úgy gondolom, ezekre szükség van – mondta el dr. Bene Ildikó, a Hetényi kórház főigazgatója. – Másként több hiányszakmában nehezen tudnánk biztosítani a megfelelő létszámot, csakúgy, mint napjainkban a legtöbb kórház. A nyugdíjazás viszont a mi intézetünkben alig két tucatnyi dolgozót érintett. Többségük vállalta a további munkát, csupán néhányan vonultak végleg nyugállományba. Ugyanakkor szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hiszen Szolnokon működik egészségügyi szakképzés, így utánpótlás tekintetében még mindig sokkal jobban állunk, mint a hozzánk hasonló egészségügyi intézmények.

Több kórházban dolgoznak

A kisebb városi kórházak, de már a nagyobb intézmények is rákényszerülnek arra, hogy vállalkozási szerződéssel foglalkoztassanak szakorvost az egyre általánosabbá váló orvoshiány miatt. Lassan nincs olyan szakma, amit ne érintene, de kiemelt helyen állnak az aneszteziológusok, a patológusok, pszichiáterek. A rendelőintézetekben is számos esetben vállalkozói szerződéssel dolgoznak szakorvosok (kórházi főállásuk mellett), más kórházak pedig így biztosítják például az ügyeleti ellátást. Míg vállalkozó orvosok adott esetben akár 5-6 ezer forintot is megkeresnek óránként, egy közalkalmazott orvosnak 350 ezer forintos bruttó bér esetében ennek a felével kell beérnie.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!