Több százezer forintot ígértek formaruhájukért

– ... és Dalma nővér, Aranka nővér volt már szerelmes? – kérdezik leplezetlen kíváncsisággal azok a gyermekek, akiket a Szolnokon élő szerzetes tanító-nővérek oktatnak a város általános iskoláiban. Láttukra mai napig sokan felkapják fejüket a felnőttek közül is és talán ugyanazok a kérdések fogalmazódnak meg bennük, mint a fiatalokban.

– Manapság már nem tudnak zavarba hozni bennünket a kíváncsiskodók, álljuk a sarat – nevet a mindig víg kedélyű Hajdu Dalma, aki Pécsről érkezett Szolnokra. Dalma nővér eredetileg katonatisztnek készült, felderítő szeretett volna lenni.

– Izgalmakat rejtő, kalandos szakmának tűnt ez, és... biztosan az is. Nos igen, eltávolodtam eredeti terveimtől, szerzetesnek álltam. A családom először értetlenül állt a döntésem előtt, majd erős tiltakozó-akcióba kezdtek, hogy ők „normális” életet szerettek volna a lányuknak, maguknak pedig unokákat. Tíz év eltelte után, mostanra megbarátkoztak a helyzettel – meséli őszintén Dalma nővér.

[caption id="" align="alignleft" width="360"] Aranka, Julianna és Dalma nővér három éve él Szolnokon, azóta sok mindenkivel megbarátkoztak Fotó: Mészáros János
[/caption]

Babály Aranka megértően bólogat, miközben hallgatja társát. Hasonló fogadtatásban volt része, amikor édesanyjának súgta a fülébe, hogy mire készül.

– Mindig megmarad a kép az emlékeimben: 19 évesen elindulok otthonról, miközben édesanyám a kapunál áll könnyes szemmel. „Kislányom, tudd: ide mindig visszajöhetsz!” – mondta és nekem ez mindennél többet jelentett. Szerzetesnek állni úgy tűnik, nem más, mint árral szemben úszni a társadalmi „elvárásokkal”.

– Bár már harmadik éve élünk itt, még mindig figyelnek bennünket, ha megjelenünk a habitusunkban, azaz a formaruhánkban. Van, aki lopott pillantásokat küld felénk, de olyan is akad, aki nyíltan bámul. Előfordult, hogy egy autó felszaladt a járdára, vagy a járókelők nekimentek a lámpaoszlopnak. Mulatságos helyzetek ezek – teszi hozzá mosolyogva a rangidős Gärtner Julianna. Dalma nővér már előre jót kacag a történeten, ami eszébe jutott:

– Egyszer megállt mellettünk egy dzsip. Az ablak lehúzódott, majd kikönyökölt egy férfi és így szólt: „megveszem a ruhájukat, mennyit kérnének érte?” Mondtuk, ez nem eladó. A sofőr azt hitte, minden csak ár kérdése, így önmaga elkezdte felsrófolni az árat. Már kétszázezer forintnál tartottunk, amikor elárulta, bármennyit fizetne, mert filmet forgat és éppen egy ilyen formaruhát keres, de sehol nem talál – nevet Dalma nővér.

Aranka elmeséli, emlékezetes volt az a sztori is, amikor két évvel ezelőtt elhatározták, hogy egy USB-kábelt vásárolnak a számítógépükhöz. A „rútert” beletették a hátizsákjukba, azt felkapták a hátukra, felvették a biciklis sisakot, kerékpárjukra pattantak és elmentek a legközelebbi szakboltba. Az eladó annyira meghökkent a látványon, hogy képtelenek voltak szót érteni, így inkább időt adtak neki és visszamentek másnap.

– Persze, van a habituson kívül szabadidő-ruhám is sőt még egy fekete fürdőruhám is (nem, nem bikini!), de bevallom, eléggé egyhangú a szekrényem tartalma. Nyolc fehér ing, fátyol... De legalább nem vesz órákat igénybe eldöntenem, mit vegyek fel aznap reggel – mondja Aranka sajátos humorral. – De higgyék el, én így vagyok boldog és elárulom: valamikor, egyszer, igen, én is voltam szerelmes...

Melírcsíkok a hajba? Köszönöm, nem kérem!

A szerzetesi élet igen fegyelmezett. Az imádkozás, a jóízű beszélgetések és a hivatásul választott tanítás mellett azonban ebbe az életbe is belefér egy biciklis kirándulás, egy lakodalmi mulatság vagy egy fodrászos-kikapcsolódás.

– Először inkognitóban mentünk el a fodrász-szalonba – meséli Hajdu Dalma. – Sokáig nem említettük az ott dolgozóknak, hogy mi szerzetesek vagyunk, valahogy mégis rájöttek. Egyszer megpróbált meggyőzni a fodrászom, próbáljunk meg csinos melírozott tincseket tenni a hajamba, merthogy mennyire jól állna. Hát persze, a fátyol alatt... régen nevettem olyan jót, mint akkor – tette hozzá Dalma nővér, aki szerint ha valaha lányai születtek volna, akkor valószínűleg fociznának, mint ahogy ő is tette ezt gyermekkorában. Persze, ez a busz úgy tűnik, már mindörökre elment...