Ilyet még nem hallott: különleges hobbija van a férfinek

– Tűzön-vízen keresztül képes vagyok menni csak azért, hogy egy különleges madarat megfigyeljek – árulja el Katona Mihály. Dolgozó szobájában tojások, fészkek, könyvek és feljegyzések sokasága fogad, nem győzzük a fejünket kapkodni. Szemünk megakad egy különleges formájú fészken.

– Érdekes, ugye? Ez a függő cinege lakása, ami remek építészeti alkotás, ráadásul kiváló hőszigeteléssel rendelkezik. Régen, gyermekkoromban ezzel bélelték a bakancsokat télen, az enyémbe is került a meleg anyagból.

Mihály még néhány izgalmas külsejű fészket mutat nekünk, például a sárgarigóét, amelyet a madár a fák ágai alá épít. Tökéletes munka ez is: a kis állat itt-ott talált madzagokkal fonta össze otthonát és ezzel is kötötte a gallyakhoz.
– Régebben lószőrt használtak a rigók, ma műanyag madzagokat kutatnak fel, azzal „kötögetnek”. A világ és a tárgyaink változnak, a madarak igyekeznek ehhez alkalmazkodni.
A férfi elmeséli, a tűzön-vízen kezdetű mondatát csaknem szó szerint kell érteni, amikor fel akar kutatni egy állatot.

– Rendszeresen járok a szlovákiai Búcsra, ahol legutóbb a bütykös hattyúk fészkét szerettem volna tanulmányozni. Ehhez bizony egy tó eldugott részébe kellett csónakkal eljutnunk. Hárman ültünk be a vízi alkalmatosságba, de amikor elindultunk, kiderült, senki nem tud evezni. Tizenöt méteres körben forogtunk körbe és körbe, amiből úgy tűnt, nem tudunk kikerülni. Nagy nehezen, komoly szenvedések árán jutottunk el a fészek közelébe, ahol megcsodáltuk a kicsinyeket. Éppen távozni készültünk gyakorlatlan lapátcsapásainkkal, amikor hatalmas zajra kaptuk fel fejünket. Megérkezett a tojó. Ha csak pár méterrel közelebb vagyunk a fészkéhez, biztosan megtámad, ami komoly fejsérülést okozhatott volna. Mindenesetre a veszély nem múlt el, így elkezdtünk őrült módon evezni, beleadtunk apait-anyait, hogy minél messzebb kerüljünk a veszélyes övezettől. A csónak rángatózott és leginkább arra ment, amerre nem akartuk. Egy másik partszakaszon, a horgászok kedvelt helyén értünk partot. A pecások mosolya nem volt őszinte, ami talán érthető is volt: összeszedtük ugyanis kóválygó járművünkkel az összes damilt és horgot.
Mihály végülis látta a hattyú fészkét, az adatokat pedig rögzítette a további tízezer feljegyzés mellé.

Mert az elmúlt több, mint negyven esztendőben bizony ennyi megfigyelést végzett, adatait a Magyar Madártani Intézet is használja. A „madarászt” nem véletlenül választották a Körös-Maros Nemzeti Park polgári természetvédelmi őrének. Akinek egyebek között az a feladata, hogy a környék kismadarait óvja és itassa.

– Kiteszem nekik a vizet, közben beszélgetek velük. Vannak, melyek megismernek engem, főleg a gólyák, amelyek itt, Kunszentmárton környékén megszokták az emberek társaságát. Néhány madarat pedig egyenesen a szívembe zártam, róluk még verset is írtam. Figyeljenek csak, egyet elszavalok maguknak...

Tíz éve ismeri a kerecsen-sólyom párt

Katona Mihály tizenhárom tiszazugi településre és csaknem háromszáz bevált helyre jár madármegfigyelésre. Ilyenkor a férfi leteszi camping-székét és órákig csak nézelődik, a megfigyelés valahogy így zajlik.
– A Földön 9500 madárfajt tartanak számon, hazánkban ebből körülbelül 386 él. Ebből háromszáznyolcvanat biztosan megismerek – árulja el a férfi, akinek „büszkesége” most egy pár kerecsen sólyom, amelyeket már tíz éve „ismer” és folyamatosan dokumentálja is életüket.
– Most egy nagyfeszültségű oszlopra tette fészkét a sólyompár itt, Kunszenten, ha tehetem, minden héten megnézem „őket”, mi van a velük. Kedvenceim egyébként a gólyák, a fecskék és a hűségükről híres barkós cinegék, ezeket a kis szárnyasokat órákon keresztül tudom figyelni – teszi hozzá a természetvédelmi őr.