2013.07.18. 07:57
Attól tartanak, hogy az iskolába is beköltöznek a patkányok
– Az Áchim úti iskolánál és annak környékén viszonylag sok rágcsálót láttam mostanában. Félek, hogy a földszinti lakásba bejönnek, így ajtót se merek nyitni – mondta el egy szolnoki olvasónk.
A hölgy attól tart, hogy esetleg az iskolába is „beköltöznek” az állatok. – Oda sok diák jár, nem lenne jó, ha valakit például megharapna egy állat. A csatornákban látok szemetet, ami szerintem elősegítheti a patkányok szaporodását. – Jó lenne, ha megoldódna a probléma – kér segítséget a környéken élők nevében is.
A felvetést a szolnoki önkormányzathoz továbbítottuk, ahol arról tájékoztatták lapunkat, hogy a panasz nyomán levélben felkérték a Víz és Csatorna Művek Koncessziós Zrt. üzemigazgatóját az Áchim út csatornarendszerében a gócirtás elvégzésére.
– Fontos, hogy amennyiben magánházaknál is patkányfertőzöttség van, a jogszabályok szerint az ingatlan tulajdonosa köteles ellene védekezni. A védekezés esetleges kikényszerítésére a Járási Népegészségügyi Szolgálat rendelkezik hatósági jogkörrel – mondták el az önkormányzatnál.
Az illetékes szakemberek minden ilyen esetben helyszíni szemlét tartanak. Ennek során ellenőrzik, hogy az épület üzemeltetője, tulajdonosa a vonatkozó jogszabályban foglalt kötelezettségeket betartja-e vagy sem. A rágcsálóirtó utóellenőrzést szokott végezni, és megteszi a szükséges intézkedéseket. Egészen addig, amíg el nem tűnnek a rágcsálók. Természetesen mindez nem elég, mindenkinek meg kell tennie egyénileg is a szükséges lépéseket.