A belső piac a legfontosabb

 Emellett természetesen az exportról sem kell lemondanunk, sőt az orosz piac nagy lehetőségeket tartogat a hazai termelőknek. Sok más mellett ezekről a témákról beszélt a karcagi származású vidékfejlesztési miniszter, dr. Fazekas Sándor a lapunknak adott interjúban.

Megszámlálni is nehéz lenne, hány rendezvényre fogad el meghívást: kétségtelenül ön a kormány legtöbbet mozgó, utazó minisztere.

Vidéken közvetlen kapcsolatban vagyunk a termelőkkel, gazdákkal, élelmiszer-feldolgozókkal, a szakmai szervezetek, a kamara és a terméktanácsok képviselőivel. Csak így ismerhetjük meg, hogy milyen gondokkal küszködnek. Ha egyszer elindulok vidékre, akkor nem ritka, hogy naponta 8-12 rendezvényre is elmegyek. Ha jól számolom, eddig háromszázötven helyszín van mögöttem. Ezek között persze akadnak rövid programok, de 4-6 órás gazdafórumok is. Igaz, utóbbiak rövidülnek, hiszen számos ágazat problémáit sikerült már közösen orvosolni. Mondok egy példát: egy Hajdú-Bihar megyei összejövetelen javaslatot tett egy gazda. Fél évvel később egy böllérnapon odajött hozzám, és csodálkozva közölte: nem is gondolta volna, hogy rendeletben máris megjelent az elképzelése. Rengeteg indítványt kapok. Hozzáteszem, az államtitkár kollégák is szorgosan járják az országot.

A nyilatkozatai alapján a minisztérium egyik fő célkitűzése, hogy a kis- és középgazdaságokat helyzetbe hozzák. Míg Nyugat-Európában a mezőgazdasági vállalkozások mintegy 60 százaléka kis- és középvállalkozó, addig idehaza ugyanilyen arányban a nagyvállalkozások dominálnak. Milyen eszközökkel javíthatnak ezen az átlagon?

Növelni kell a termelést, hogy növekedjen a jövedelem. Ugyanakkor a mennyiségi aspektus mellett mind inkább előtérbe kerül a versenyképesség, a minőségi termelés szempontja. Munkaintenzívebb módszerekre, magasabb feldolgozottsági szintű termékekre mutatkozik mindinkább igény. Én igyekszem a fogyasztó oldaláról megközelíteni a kérdést. A tudatos vásárló hazai terméket keres, főképp, ha az kiváló minőséget képvisel. Valamennyi programunk ezt a folyamatot igyekszik elősegíteni: a kistermelők piacra jutása, az ehhez szükséges szabályok egyszerűsítése, közbeszerzési kedvezmények és minta-menza révén. Ezeknek köszönhető, hogy hosszú évek óta először megfordult a trend: mintegy ötezerrel többen igényeltek agrár-támogatást, tizenháromezerrel több őstermelő van, és harmincezerrel többen dolgoznak a mezőgazdaságban, mint néhány évvel ezelőtt. Ezt az arányt még tudjuk növelni, hiszen szinte ágazatonként teszünk rendet a piacon: a dinnye, az alma, paradicsom, paprika-termelés után még mindig számos kihasználatlan lehetőség van. A folyamat kellős közepén járunk, de nyilvánvaló, hogy igenis van kereslet ezekre a termékekre, és minél nagyobb a hazai, belső kereslet, annál több ember talált megélhetést ezen a területen. A belső piac visszahódítása kulcsfontosságú tényező a magyar mezőgazdaság jövője szempontjából. Most 75 százalék idehaza a magyar élelmiszerek aránya, és mintegy hárommillió ember számára tudunk exportálni.

 A nagy élelmiszer-feldolgozók esetében komoly krízisidőszakon vagyunk túl, de stabilizálódik helyzetük a piacon. A tőkeerős magyar vállalkozások, folyamatosan tudtak növekedni az elmúlt években. Úgy látom, a magyar mezőgazdaság körülbelül három év múlva éri el azt a csúcsteljesítmény-szintet, ami az úgynevezett fénykorban, a ’80-as években volt rá jellemző. Ez természetesen azt is jelenti, hogy a foglalkoztatásban is várható még komoly előrelépés. Persze ez más jellegű termékstruktúrát feltételez, mint a ’80-as években, de a cél a versenyképesség megtartása a világpiacon.

Ahhoz, hogy ne külföldről, jöjjön olcsó tömegtermék, hanem a megbízható, jó minőségű magyar élelmiszert választhassák minél többen, az árversenyben is lépést kell tudni tartani… Ebben tud segíteni a minisztérium?

Az ár-érték arány is fontos… Különösen a fiatalok nyitottak erre a szempontra. Ők igen rugalmasan, sokszor a világhálón tájékozódnak arról, mit érdemes megvásárolni, nem csak arról, mi az, ami olcsó. A nagy kínálat mindig jó hatással van az árra. Kiemelt jelentőségű kérdésnek tartom, hogy Magyarországon emberek milliói tudnák megtermelni saját részükre az egészséges, jó minőségű élelmiszert. Ott a rengeteg porta, földterület, amely sokáig parlagon hevert. Start munkaprogram, háztáji programok, pályázatok, a legszebb konyhakert program mind ezt a célkitűzést segítik. Óriási tartalékok vannak még: kétszázezer hektár megműveletlen zártkert, kiskert áll rendelkezésre. Ezzel szemben a kevésbé tudatos, tömegterméket vásárló fogyasztó vonzza be az importot. Az alacsony ár az egyetlen vonzerő, hiszen nem ritkán rossz minőségű élelmiszer-utánzatokat kapunk, például zsírtartalom nélküli tejet, hústartalom nélküli húst.

Még mindig gyakran hallani a sóhajt: de kár volt az orosz piacot elveszíteni! Nem régi hír szerint a szentpétervári Arany Ősz szakkiállításon óriási sikerrel szerepeltek a magyar termékek. Meglepő viszont, hogy a korábbi évtizedekkel ellentétben nem a tömegtermékek, hanem a magas színvonalat képviselő mezőgazdasági áruk vitték a prímet. A 170 millió lakost tömörítő orosz-fehérorosz-kazah vámunió képviselőjével folytatott tárgyalásai milyen eredménnyel zárultak?

Az a kérdés, hogy mennyi export-termékünk van, és az milyen minőségű. A szőlőterületünk például a fele annyi, mint a ’80-as években, tehát ha megfeszülnénk, sem tudnánk annyi bort exportálni, mint korábban. Magyarország sajnos belement egy, az Európai Unió által kultivált szőlőültetvény-felszámolási programba. Ez teljesen elhibázott lépés volt. Az árualapokon múlik az, mennyit tudunk az orosz piacra exportálni. Csakhogy ők mostanság kizárólag a legjobb minőségű termékeket engedik be a piacukra, a tömegterméket ugyanis időközben megtanulták megtermelni maguk is. Megtehetik, hogy egyetlen tollvonással hatalmas élelmiszer-exportőröket rekesztenek ki a piacukról, ezért fontos, hogy jó viszonyban legyünk velük. Van egy óriási előnyünk: a magyar élelmiszerek jó hírneve elevenen él odakint. Ráadásul az orosz jómódú réteg kifejezetten drága, prémiumkategóriás külföldi termékeket keres. Szemrebbenés nélkül megveszik a például 100 ezer forintos bort, vagy pezsgőt is, ha a minőségével elégedettek. Egyáltalán nem mindegy tehát, hogy mi milyen áron tudunk odakint eladni. Évente 15-20 százalékkal növekszik az orosz kivitelünk. Ha marad ez a tendencia, néhány éven belül elérjük a korábbi, igen magas szintet.

A szőlőkivágások után az elmúlt három évben 5 ezer hektár szőlő-visszatelepítés történt, és további 9 ezer hektár újratelepítését tervezik. Elegendő lehet-e az összesen hetvenegynéhány-ezer hektár termőterület ahhoz, hogy vérmes reményeink lehessenek a jövőre nézve?

Az elmúlt években nagyon megváltoztak a borfogyasztási szokások. A minőségi, magas ár-fekvésű borok iránt óriási a kereslet. Ezen a piaci területen tudunk előrelépni. A tömegbor kategóriában nem, hiszen nincs hozzá elegendő területünk. Nem tudunk versenyezni az Egyesült Államokkal, Argentínával, Chilével, Ausztráliával. Az ültetvény-visszatelepítési program szerintem nagyon fontos lépés. A szakemberek tudatosan választják ki a legjobb dűlőket, ahol a legjobb borokat tudják előállítani. Borkiválóságokat keresünk. Idén a fehérboroknál, jövőre a vörösboroknál végezzük el a szelekciót, hogy legyen egy magas szakmai mérce, ami etalonként szolgálhat az ágazat előtt, és a fogyasztó is könnyebben tudjon eligazodni a termékek között. Kiváló borokat méltányos áron tudunk piacra vinni. A magyar borászok mind eredményesebb marketing-munkát végeznek, a borversenyeken jól szerepelnek, így aztán igazából nincsenek export-problémáink. Ahogy az imént említettem, az orosz piac fel tud vásárolni bármennyi, jó minőségű magyar bort, a kérdés inkább az, hogy képesek vagyunk-e egyáltalán exportra. Hiszen a mintegy 70 ezer hektárnyi terület csak arra elég, hogy a saját belföldi szükségletünket fedezzük. Szőlőt kiirtani könnyű, visszatelepíteni viszont hosszú és szívós munka, és nem kevés pénz kérdése.

Visszatérő kérdés az élelmiszer-biztonság. Hogyan látja, mennyire sikerül visszaszorítani a nagyobb botrányokat okozó ügyeket?

A magyar élelmiszer-biztonsági szervezet a világon is az egyik legelismertebb, legjobb. Rendre lebuknak a kísérletezők, próbálkozók. Legutóbb 132 tonna bizonytalan eredetű élelmiszert foglaltunk le. De ne áltassuk magunkat, mindig lesz, aki próbálkozik. A világpiacon rendkívül nagy a csábítás: nagy mennyiségű élelmiszer mozog szabadon, és keresi a célországot, ahol, mint egy élelmiszer-hulladéklerakóban, le lehet pakolni a tejmentes tejet, kakaómentes csokoládékat, bizonytalan eredetű növényeket, aszalt gyümölcsöket, bármit. Ezt az élelmiszer-hulladéklerakói szerepet feltett szándékunkban állt megszüntetni, hiszen hozzánk aztán valóban ömlött a gyenge minőségű ennivaló. Ezek javarészt eltűntek a polcokról, ennek ellenére biztos, hogy lesznek még ilyen ügyek. Az a feladatunk, hogy elcsípjük az ügyeskedőket.

Most éppen a tojáspiacon tapasztalható óriási külföldi dömping…

Mindig az árakon múlik, mi az aktuális slágertermék. Ez mindenütt így van. Hozzánk például jön olcsó szlovákiai hús, Szlovákiába pedig megy olcsó magyarországi hús. Szabadpiaci viszonyok uralkodnak. Mi az, ami a magyar termelők számára kedvező lehet? Az, ha össze tudnak fogni, megállapodnak bizonyos játékszabályokban, és azokat betartják. Volt erre példa a dinnye-ágazatban, a szárnyas májnál, a fokhagymánál. A kínai import fokhagymát eredményesen visszaszorítottuk. A tojáspiacon szerintem be fog állni az egészséges egyensúly. Újra növekedik idehaza a baromfilétszám, a takarmány-árak kedvezőek, érdemes tehát újra tojótyúkkal foglalkozni. A mostani külföldi dömping helyzet nem lesz tartós.

Nemrégiben megkezdték a területalapú támogatások 50 százalékának kifizetést. A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) egyik vezetőjét, és három bűntársát ugyanakkor őrizetbe vették bizonyos támogatások jogosulatlan igénylése miatt. Meddig vezetnek ennek a bűnügynek a szálai?

Az ügyeskedőket lecsuktuk, a gazdák pénzéhez nem fértek hozzá. A kifizetések megtörténnek azok részére, akiket ellenőrzünk. Nagyon tanulságos ügyről van szó. Februárban jöttek az első jelzések, majd a megfelelő szervek lefolytatták a szükséges nyomozást. Lesz ennek még következménye, nyomoz a hatóság. Az MVH elég bonyolult, de precíz ellenőrző-rendszerrel dolgozik. A számítástechnikai rendszer hozzáférési szintjei a belső munkatársak számára sem teljesen áttekinthetőek. A rendszer ráadásul be van kötve Brüsszelhez, ahol egy csalás elleni hatóság folyamatosan figyel, és akár helyszíni ellenőrzéseket is folytathat a tagállamokban.

Ezúttal ők jelezték a visszásságokat?

Nem, nem ők jelezték. A Vidékfejlesztési Minisztériumba futottak be információk. Ez csupán egy elvetélt kísérlet volt, az érintettek ugyanis egy fillért sem tudtak felvenni. A tanulságokat le kell vonni, az adatokat ki kell értékelni. A támogatási rendszer különben változik, ahogy az azt lebonyolító háttér is. További ügyeskedőknek jelzem: mindenkit kontrollálunk!
   Az agrártámogatások lényege, hogy méltányos élelmiszer-árak legyenek. Ha nem léteznének támogatások, az élelmiszer jóval drágábban kerülhetne a piacra, különösen a jó minőségű élelmiszer.  Ahogy járom a vidéket, az látszik, hogy a mezőgazdasággal foglalkozók társadalma, a gazdatársadalom egyfajta közösséget alkot. Olyan közösséget, amely visszanyerte a megbecsülését. A vásárlók és a termelők között is kialakult egy olyan kapcsolat, ami korábban már bizony széttöredezett. A magyar gazdatársadalom önbecsülése fontos: volt idő, mikor lenéztek minket. Most végre felértékelődött a mezőgazdaság, sok munkával, de tisztességesen meg lehet élni belőle. Persze mindig vannak támadások: ha valaki földet kap, akkor megütötte-e a főnyereményt, vagy „csupán” lehetőséget kapott a kemény munkára? Én utóbbira szavaznék. A magyar gazdatársadalom képes volt alkalmazkodni a XXI. század követelményeihez és kihívásaihoz. Ellát bennünket ennivalóval, versenyképes termékeket állít elő. Nem mindenkinek sikerült ez: szomszédaink között akad két-három ország, amely annak ellenére sem önellátó, hogy korábban az volt. Nálunk jelentősebb termelés-növelésre és exportra csak a lengyelek voltak képesek. Egyre több új gazdálkodó van idehaza. A gödöllői egyetemen az agrár-szakirányokra jelentkezők száma harminc százalékkal, Debrecenben pedig negyven százalékkal nőtt. Ez pedig a jövőre nézve nagyon ígéretes tény – az elmúlt három és fél évnek ez talán a legnagyobb eredménye.