2013.11.30. 12:38
A minisztériumhoz fordulnak a sírhely felújítása érdekében
– Egy rossz állapotban levő sírhely miatt telefonálok, ami a kengyeli temetőben található – fordult lapunkhoz egy olvasónk a napokban.
The shining, holy cross
Fotó: Getty Images/Hemera
– Egy katonatiszt emlékére állították, de mára már sajnos igen romos, elhanyagolt állapotba került. Szeretnénk, ha rendbe lehetne tenni, hiszen egy katona megérdemli, hogy méltó módon emlékezzünk rá. Gyomlálni is szükséges lenne, mert igencsak benőtte a gaz. Nem mellesleg, elég balesetveszélyes is. Érdeklődni szeretnék, hogy az önkormányzat tud segíteni ebben az ügyben? – kérdezte a szerkesztőségünket megkereső olvasónk.
A kengyeli önkormányzatnál arról tájékoztattak, hogy a kengyeli lakos felkereste a hivatal munkatársait is ebben a témában.
– Igen, nálunk is megfordult a férfi, és felvetette, hogy rendbe kellene hozni a sírhelyet – tájékoztatott Nagy Szilárd, a település polgármestere. – Panasza után azonnal intézkedtünk is, hiszen a sírhely állapota valóban hagyott némi kívánnivalót maga után.
Elég elhanyagolt állapotban volt, el is volt töredezve és benőtték a gazok. Mára már azonban gyomtalanították és kitámasztották, hogy ne dőljön össze. Azóta is folyamatosan gondját viselik.
Ezentúl hamarosan felvesszük a honvédelmi minisztériummal is a kapcsolatot. Hiszen nincs elegendő forrása az önkormányzatnak arra, hogy a sírhelyet teljes körűen felújítsák a szakemberek. Pedig valóban renoválásra szorul, hogy méltó emléke lehessen az elhunyt katonatisztnek – tette hozzá a település polgármestere.