Reggel nem múlhat el az Új Néplap nélkül

– Ide nézzenek, mit mutatok maguknak! – a Szolnokon élő Ferencz Tiborné egy vaskos mappát hoz a másik szobából, mely telis-tele van „néplapos” újságcikkekkel. A legrégibb írás (amit hirtelen megtalálunk) 1992-ből való.
– Persze, nem akkortól olvasom az újságjukat, hanem sokkal régebb óta! Amikor 1964-ben Jászladányból Szolnokra költöztünk, már jó ideje előfizetők voltunk a férjemmel. Azóta is minden reggel ott lapul a postaládámban a lap – meséli a hölgy.

Julika néni élvezettel nézegeti a kivágott cikkeket. A legtöbbje arról a nyugdíjasegyesületről szól, melynek hajdanán ő volt a vezetője, néhány írásban pedig a Nagybánya melletti Koltón felállított Petőfi-szoborról számol be az újságíró. Ez a Pogány Gábor Benő alkotás különösen a szívéhez nőtt, a felállítását ő kezdeményezte.

– Ez vagyok én – mutat rá egy fotóra az asszony. – Talán éppen maga készítette a fényképet? – pillant fotóriporter kollégámra Julika néni. Kiderül, tényleg ő volt az „elkövető”, az akkori élményeket jó felidézni...
– Néha még én magam is írtam a lapba, mint olvasó, néhányat le is közölt a Néplap – teszi hozzá a nyugdíjas asszony, aki  elmeséli, az újságolvasás a napi programja része. A reggeli kávé után Julika néni első útja a postaládához vezet, majd kényelmesen elhelyezkedve foteljében, gondosan végiglapozza az Új Néplapot.

– Legelőször a Szóvá tesszük rovatot futom át! A szolnoki híreket is átböngészem, csakúgy, mint a horoszkópot, bár nem is hiszek bennük – neveti el magát. Elmeséli, a programajánlót sem hagyja ki soha.
– Mert bár nyolcvanhárom éves vagyok, úgy gondolom, kell a szellemi frissesség. Így ha látok valami számomra érdekes kiállítást, koncertet, én bizony elsétálok rá! Valamikor a recepteket is gyűjtöttem, ma már inkább csak átolvasom azokat, a legjobbakat persze még mindig kivágom és megőrzöm. Nézzen szét nálam, hát nem olyan, mintha múzeumban élnék? De nem bánom, én így érzem jól magam. A sok apró emléktárggyal és az évek óta gyűjtögetett újságcikkekkel.