2014.01.23. 11:02
Kivágták az életveszélyes nyárfát Kengyelen
Kengyelen egy magasra nőtt nyárfa veszélyeztette az ott lakó embereket, de az önkormányzat gyorsan lépett az ügyben.
– Életveszélyes a házunk közelében levő fa – fordult lapunkhoz a napokban egy kengyeli olvasónk. – A szóban forgó nyárfa miatt többen is aggódunk, hiszen rendkívül magasra nőtt, ráadásul az ágai az elektromos légvezetékhez érnek. Jeleztük a problémát már a polgármesteri hivatalban is, ahol azt ígérték, hogy intézkednek. Úgy tudom, helyszíni szemlét már tartottak. Érdeklődni szeretnék, hogy mikor vágják ki a hatalmas fát? És mi történik majd a kivágott nyárral? Hasznosítják-e azt valamiféleképpen, vagy netalán kárba vész a faanyag? – kérdezte a hölgy.
A polgármesteri hivatal munkatársait kerestük fel az olvasó kérdésével. Megkeresésünkkor pozitív választ kaptunk, hisz mint kiderült, már intézkedtek is a szakemberek.
– Valóban jelezték a hivatalban, hogy veszélyes a magasra nőtt nyárfa – tájékoztattak a kengyeli polgármesteri hivatalban. – Azonnal intézkedtünk is, a katasztrófavédelem segítségével az önkormányzat elvégezte az Ady Endre úton található életveszélyes nyárfa kivágását – számoltak be.
Azonban nem marad parlagon a terület, ahol korábban a nyárfa állt. Atervek szerint a kivágott fa helyére hamarosan új fát ültetnek a szakemberek, tudtuk meg a vezetőtől.
– Ráadásul az elszáradt fa sem vész kárba – válaszolt megkeresésünkre Nagy Szilárd, Kengyel polgármestere. – Azt az önkormányzat osztja majd szét a közeljövőben a rászoruló családok között – jegyezte meg a kistelepülés vezetője.