Baltások hada az akácsoron

Szomorúságra most az adhat okot számunkra, hogy a közelmúltban elterjedt a hír, az Európai Unió visszaszorítaná az akácosok elterjedését az Öreg Kontinensen. Az állásfoglalás szerint a betelepített fehér akác az őshonos növényfajtákat megöli a környezetében, és a lehullajtott méreganyagai miatt az aljnövényzet flóráját és faunáját is veszélyezteti.

Ki máséhoz, mint egy magyar világutazó nevéhez fűződik a fehér akác Európába telepítése. A lexikonok szerint Robin János, vagy a fia ültethette először a Pennsylvaniából hozott csemetét a párizsi királyi füvészkertbe úgy 1600 körül, hogy aztán Mária Terézia rendeletére a tizennyolcadik században Magyarországra telepítsék a fajtáját, az alföldi futóhomok megkötésére. Az akác akkori haszna azóta nem csupán abban merült ki, hogy máig tartó megálljt parancsolt a homok ámokfutásának.

Gyorsan növő fajként építkezéshez és tűzrevalónak is kiválóan megfelelt, majd a hazai méhésztársadalom egyik legjobb mézelő növénye lett. Manapság épp a méhészek és a tüzéptelepesek orrolnak leginkább az Európai Unió „fanyűvőire”, akik nem nézik jó szemmel az egyik legintenzívebben növő és elterjedő fehér akác virágzását kontinens-szerte.
Szerencsére a Magyar Tudományos Akadémia gyorsan védelmébe vette az akácot, mondván, teljes kiirtása az országból a gazdasági haszna miatt nem kívánatos és a gyakorlatban nem is lehetséges. Így aztán egyelőre nótázhatunk tovább az akácsoron: „...Eszembe jut egy régi szép regény: Nyáreste volt, madár dalolt a fán...”.