Férfiszavak nőnapra

Mi sem természetesebb, mint hogy Weöres Sándor gondolatfüzére mívesebb e sorok írójának kusza betűvetésénél. Ám egy az olvasat: A férfi nő nélkül csak egy hímnemű emberlény.
„Ember, vagy lyány?” – érdeklődött az újszülött neméről a magyar vidék népe, még nem is oly rég. A parasztcsaládoknál a fiúgyermeknek volt nagyobb becsülete, mert a határt főleg férfikéz művelte. De úri társaságok férfiúi is büszkébben hordták fentebb az orrukat, ha „fütykösös” jött világra, kikre elégedettebben hagyatékozták nevüket és vagyonukat. Az emberi civilizáció e tekintetben még ma is (lyány)gyermekcipőben jár, hiszen a gondolkodásmód a világ sok táján ugyanitt toporog. Pedig a vérkötelék folyamatossága, az emberi lét stafétabotként történő továbbadása név-értéken szerintem aligha számítható.

Milliárdnyi csekélység mellett egyetlen ismert pont van a továbbörökítésben: az anya, aki nem mellesleg maga A NŐ! Aki ugyan egyeseknél „csupán lyányként” született, majd gyönyörű kisleányzóként babázott a gyerekszobában. Aki néhány év múlva megfogta fiúpadtársa kezét az iskolában, később eljegyezték, hűséget esküdtek neki, s aki megszülte a büszke férfi gyermekét. Aki becsülettel tette dolgát a munkahelyén, de hazaérve sem a kanapén nyúlt el. Aki szeretett, féltett és tűrt. Aki tisztességben megőszülve unokázott, majd egyszer csak csendes méltósággal távozott...
Ez aztán tényleg nem férfimunka! Mert ez több annál! Köszönet érte!