Nem csak hegyvidéken terem a jó bor, mifelénk is

Sokan úgy tartják, hogy a filoxéra nevű szőlőkártevő 19. századi pusztítása előtt nálunk még a pusztai csárdákban is tokaji bort mértek. Olyan pedig, hogy alföldi szőlőművelés, egyszerűen nem létezett, csak a hegyvidéki szőlők pusztulása után fanyalodtak a gazdák az itteni talajra. Sok minden szól ez ellen a vélekedés ellen. Már megyénk több száz évvel ezelőtti metszetein is jókora szőlőskertek láthatóak, és a régebbi feljegyzések is itteni telepítésekről szólnak. A szenvedélyes kertész hírében álló török is ültette a venyigét, ahova csak lehetett, bár számára tiltott volt a borivás. Állítólag ennek igen leleményes módon találták meg az ellenszerét azzal, hogy szó szerint vették a próféta tanítását: „átkozott legyen az első cseppje!” No, ezt kiöntötték, a többi mehetett a gégészetre.

Szőlőtermesztésre utaló helynevünkért egyébként nem kell messzire menni, itt van mindjárt Szandaszőlős. Fényes Elek 1851-ben kiadott Geográfiai szótára ugyan még csak Szanda pusztaként említi, de fontosnak tartja megjegyezni, hogy a korábban gróf Keglevich Miklós kezén levő, majd Vodianer Sámuel által birtokolt területen szőlőskert is található.

[caption id="" align="alignleft" width="300"] A szandai „szőlőtörténelem” emlékére állítják fel Pogány Gábor Benő ivókútként is használatos Szőlővivők szobrát Szandán
[/caption]

Korábbi feljegyzések bővebben szólnak róla, azt írják, hogy 1774. október havában Szolnok egyezségre lépett gróf Keglevich Gáborné földbirtokossal: „1774. okt. havában kötöttek szerződést Gr. Keglevich Gáborné ő nagyméltóságával városunk 211 lakosa a szandai pusztában leendő szőlő ültetésre... ...az város fejibe Szőllő kertek építésire... ...igy meg lévén kötve a szerződés méltóságos gróf Keglevich Gáborné ő nagyságával, a mindinkább növekedő Szolnokiak a mérsékelt haszonbér fizetés mellett a városnak általengedett Szanda pusztán mezőföldi borok közt nem utólsó minőségű bort termő szőlőket ültetni. Ugyanez alkalommal a nevezett Gróf a mondott pusztára vezető Tiszahidnak őt illető fele vámját is a városnak engedte át, csakhogy se a Hidat, se a rétjén keresztül nyúló hosszú töltést újítani és fentartani ne kénytelenittessék,...”.

Biztos sok gondja lehetett a javíttatásával, ha ilyen könnyen lemondott róla, az eleinte a városból kijáró gazdáknak földjeik műveléséhez meg igen fontos lehetett a szabad járás-kelés. Elég baj volt nekik a hírhedten sáros út állapota, ahol Gorove László szerint a 19. század elején „...hány szekeres ló döglik meg, hány kocsi fordúl fel, hány szekér törik széjjel ezen a töltésen?” Mindenestre ahogy fentebb is olvasható, érdemes volt így is kijárni az ott termett, nem utolsó minőségű bort adó szőlő művelésére. Még akkor is, ha időnként szemet szúrt valakinek a kiváltságuk.

1875-ben legalábbis arról érdeklődött Szolnoknál a tekintetes vármegye, hogy „...mily jogon alapszik a puszta Szandán Szőlővel biró szolnoki lakosoknak a Tiszahidon való vámmentességi joga? Ezután a tanács véleményezi, a képviselő testületnek, hogy Szolnok város olyan lakosai, kik puszta Szandán szöllővel birtak és Tisza hidon át malomba, vagy gazdálkodási okból jártak keltek, folyton vámmentesek voltak, és ezen jogot a szakosztály által beszerzett kétrendbéli okmány tanúsága szerint egész 1874. évig is élveztek – kifejtvén – a lakosság abbéli jogának épségben maradását a megyehatóságnál igyekezzenek kieszközölni...” Utána már csak arról olvasni, hogy „...A szolnoki szőlőbirtokosok hidvámmentességi okmányát az alispán leküldi...” Ezzel az ügy a lovagiasság szabályai szerint elrendeztetett. A szőlő, meg a jó bor azóta is terem a Tisza túlpartján.