2014.04.23. 12:27
Kiemelkedő eredménnyel térhettek haza
A X. Rendészeti Tanulmányi Verseny csapatversenyét nemrégiben rendezték meg 56 csapat részvételével Gyulán.
A Liska József Katolikus Középiskola csapata első helyezést ért el az országos megméretésen. A csapat tagjai a 12/D közbiztonsági gimnáziumi osztálynak a tanulói voltak. A csapatverseny mellett idén Német András révén megnyerték az egyéni versenyt is. A felkészülésben a diákok segítségére voltak a Jászberényi Katasztrófavédelmi Kirendeltség dolgozói, Bárczi Tamás a lövészet, Kisjuhász Andrea az angol nyelv, Csókási Zsolt a fizikai felkészítés, Pólyáné Balla Julianna és Nagy Gábor rendőr alezredes pedig a belügyi rendészeti ismeretek mind jobb megismerésében segédkezett.
A verseny háromnapos fizikai és szellemi erőpróbát jelentett a részt vevő csapatok minden tagjától. Az ország minden szegletéből érkeztek diákok – derült ki S. Tóth Anikó, megyei katasztrófavédelmi szóvivő tájékoztatójából. Az első helyezést elért jászberényi csapat diákjai és felkészítőjük Magyarország belügyminisztere, Pintér Sándornak, a verseny fővédnökének tárgyjutalmát vehették át, a győztesek mellett azonban minden csapat kapott elismerést, tárgyjutalmat vagy különdíjat.